Szent Péter tér
Tegnap este kigyúltak a fények a vatikáni karácsonyfán
Meggyújtották a fényeket a vatikáni Szent Péter tér közepén magasodó karácsonyfán. A fenyő idén a német-cseh határról érkezett.
2013.12.14 16:17MTI
Sötétedés után egyszerre gyulladt fel a huszonöt méter magas fa 2500 égője. Sárga-fehér színűek, mint ahogyan a fát díszítő arany és ezüst gömbök is a Vatikán lobogójának színeit idézik.
A fények meggyújtásán jelen volt Giuseppe Bertello bíboros, Vatikánváros kormányzóságának elnöke és a fát ajándékozó bajorországi Waldmünchen küldöttsége az eseményre érkező rómaiakkal és turistákkal együtt.
A fenyőfát hagyományosan a Szent Péter tér közepén lévő obeliszk jobb oldalán állították fel. A hatvanéves, héttonnás fa az idén a Németország és Csehország határán levő erdőkből érkezett. A cseh Domazlice szomszédságában vágták ki, de a bajorországi Waldmünchen ajándéka, amely a szállítás költségeit is vállalta.
Ferenc pápa péntek délelőtt a Vatikánban fogadta a faavatásra érkezett 350 tagú, többségében németekből álló delegációt. A bajor kormány és Waldmünchen képviselői mellett a küldöttségben volt Rudolf Voderholzer regensburgi püspök, valamint Frantisek Radkovsky, a csehországi Plzen püspöke.
Ez a fa nemzetközi, és ahogyan ő, ez a fenyőfa is határövezetből, a világ egyik pereméről érkezett - mondta az argentin Ferenc pápa a küldöttségnek.
A Szent Péter téren 1982 óta állítanak fenyőt. A hagyományt a lengyel II. János Pál pápa vezette be. Az olasz karácsony jelképe ugyanis nem annyira a karácsonyfa, mint inkább a Szent Ferenc által elterjesztett betlehem. A Szent Péter téren ezért betlehemet is állítanak, amely az idén a nápolyi egyházmegye ajándéka.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06