Júliusban tartóztatták fel
Hajlandó fizetni a fegyvercsempész hajóért Észak-Korea
Beleegyezett Észak-Korea abba, hogy Panamának pénzbüntetést fizessen annak a fegyverszállító hajónak az elengedése érdekében, amelyet Kubából hazafelé tartva még július közepén tartóztattak fel a Panama-csatornánál.
2013.12.12 07:23MTI
Ezt a csatornát üzemeltető cég (ACP) vezetője, Jorge Luis Quijano közölte szerdán. Phenjan összesen 660 ezer dollárt fizet azért, hogy a hajó elhagyhassa a közép-amerikai országot. Quijano elmondta azt is, hogy amint az összeg folyósítása megtörténik, a vízi jármű továbbindulhat.
A panamai hatóságok már korábban bejelentették, hogy pénzbüntetést szabnak ki Észak-Koreára, mert a hajó legénysége veszélyeztette az ország biztonságát azáltal, hogy nem jelentette be: fegyvereket szállítanak.
A Kubából indult hajón 240 tonna fegyvert és hadianyagot találtak: éleslőszert és robbanóanyagot, RPG típusú kézi rakétavetőhöz való gránátokat, egy-egy Volga és Pecsora típusú légvédelmi rakétát, további kilenc rakétát szétszerelve, két MiG-21-es vadászgépet és az utóbbiakban használható 15 hajtóművet. Phenjanban és Havannában egyaránt azt állítják, hogy a fegyvereket felújításra küldték Észak-Koreába.