Mi mindent nem tudhatunk még?!
A Snowden-anyagnak csupán 1 százalékát tette közzé a Guardian
"A The Guardian csupán 1 százalékát tette közzé annak az információtömegnek, amelyet Edward Snowdentől, az USA Nemzetbiztonsági Ügynökségének (NSA) volt alkalmazottjától kapott."
2013.12.03 20:44MTI
Alan Rusbridgert, az újság főszerkesztőjét a brit parlament belügyi bizottságának tagjai vonták kérdőre. A főszerkesztő tagadta, hogy a lap közléseivel veszélybe sodort volna bárkit is, például hírszerzőket, vagy veszélyeztette volna a nemzetbiztonságot.
"Nagyon megválogattuk, hogy mit jelentetünk meg, és amit közzétettünk, abban sincsenek nevek" - mondta. Rusbridger ugyanakkor azzal vádolta a hatóságokat, hogy megpróbálják megfélemlíteni a lapot, és arra figyelmeztetett, hogy a nemzetbiztonságra való hivatkozást ütőkártyaként használhatják fel a vita elfojtására.
A baloldali The Guardian volt az egyik lap, amely szikraként lobbantotta lángra a nemzetközi vitát a magánszféra és a biztonság határáról azzal, hogy közzétett az Egyesült Államokból elmenekült Snowdentől kapott dokumentumokat.
Ezek bizonyították, hogy az amerikai hírszerzés külföldi, ráadásul szövetséges politikusok - köztük Angela Merkel német kancellár - telefonjait is figyelte, nemhogy amerikai állampolgárokét. Rusbridger parlamenti meghallgatásán azt mondta, hogy mintegy 58 ezer feljegyzést kapott lapja Snowdentől, de nem hiszi, hogy jelentős mennyiséget tesz közzé még belőlük az újság az eddigi 1 százaléknyit követően.
Hozzátette, hogy a The Guardian körültekintő felelősséggel folytatja a közlést. "Nem tántorít el minket a megfélemlítés, de nem is viselkedünk meggondolatlanul" - mondta.
A brit terrorelhárítás egy magas rangú tisztje, Cressida Dick az mondta a parlamenti meghallgatáson, hogy a rendőrség vizsgálatot indított annak eldöntésére, indítsanak-e nyomozást a The Guardian szerkesztőségével szemben a bizalmas információk közléséért, amellyel megnehezítették a terrorizmus elleni küzdelmet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06