Genfi tárgyalások
Az iráni urándúsítás joga
Irán elutasít minden olyan túlzott követelést az atomprogramjáról zajló genfi tárgyalásokon, amely megfosztaná a nukleáris energia békés hasznosításához fűződő jogától - jelentette ki Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter szombaton a teheráni állami televíziónak adott nyilatkozatában.
2013.11.23 15:16MTI
"A tárgyalások nagyon nehéz szakaszba érkeztek. Nem vagyunk hajlandók olyan egyezséget elfogadni, amely csorbítja Irán jogait és érdekeit" - hangoztatta Zarif, hozzátéve, hogy még "túl korai" lenne értékelni a tárgyalás eredményét. Leszögezte, hogy az urándúsítás jogát biztosítania kell az egyezségnek.
Az urándúsítás a nyugati hatalmak és Izrael nyugtalanságának a legfőbb tárgya, mivel attól tartanak, hogy a 20 százalékra dúsított uránt Iránban arra használják fel, hogy 90 százalék fölötti dúsítottságú, atomfegyver gyártására alkalmas uránt állítsanak elő belőle. Irán visszautasítja a feltételezéseket, és azt hangoztatja, hogy a dúsított uránra egy teheráni kutatóreaktor számára és orvosi célokra van szüksége.
Zarif túl korainak nevezte, hogy megjósolja a tárgyalások kimenetelét, de a Hatok (Oroszország, az Egyesült Államok, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) külügyminiszterinek genfi jelenléte szavai szerint azt mutatja, hogy a tárgyalások annyira komolyra fordultak, hogy szükségessé vált a részvételük.
William Hague brit külügyminiszter szombaton úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalások továbbra is nehéznek ígérkeznek. Guido Westerwelle német külügyminiszter úgy ítélte meg, hogy "reális esély" van a megállapodásra, bár azon még sokat kell dolgozni.
Haszan Róháni iráni elnök szombaton Teheránban azt hangsúlyozta, hogy a kormány a nukleáris kérdést a nemzetközi jog keretei között akarja rendezni. Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes kijelentette: nincsen semmi kétség afelől, hogy Irán nem törekszik, és nem is fog arra törekedni, hogy tömegpusztító fegyverre tegyen szert.
A tárgyalások kulcskérdése akörül forog, hogy Iránnak van-e joga saját területén uránt dúsítani. Az Egyesült Államok szerint egyetlen országnak sincs kifejezett joga erre az atomsorompó-szerződés értelmében. Irán szerint viszont ez az 1970-ben aláírt szerződés erre jogot ad neki. Mindkét fél a szerződés 4. cikkelyére hivatkozik, amely elismeri minden ország jogát a nukleáris energia békés hasznosítására, ugyanakkor közvetlenül nem esik szó benne az urán dúsításáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06