Free Tibet
Felgyújtotta magát egy 20 éves tibeti szerzetes
Felgyújtotta megát egy tibeti szerzetes kedden az északnyugat-kínai Csinghaj tartomány egy településén; a hatóságok a tüzet eloltották, úgy tudni, a férfi életben van.
2013.11.12 13:35MTI
A Gjal nevű fiatalembert kórházba szállították, a kórház épületét rendőrök vigyázzák. Az International Campaign for Tibet (ICT) amerikai központú szervezet honlapján közzétett kapcsolódó képen egy lángoló alak látható az út közepén, akit néhány méteres távolságból több mint tucatnyi ember néz.
2009 márciusa óta állítólag több mint 120 önégetést jelentettek tibetiek lakta kínai területekről, s ezekről külföldi tibeti szervezetek szerint a kínai elnyomás elleni tiltakozások, illetve az 1959 óta indiai száműzetésben élő dalai láma hazatérését követelő akciók. Pekingi és helyi tibeti vezetők ezzel szemben úgy vélik, hogy a Tibet függetlenségéért küzdő erők küldik a halálba a többnyire fiatal embereket "önös céljaik", a "tibeti kérdés" nemzetközi szinten napirenden tartása érdekében.
A kínai hatóságok korábban több olyan esetet tártak fel, amelyek mögött felbujtók voltak, ezekről a kínai központi televízió dokumentumfilmet is bemutatott. Az egyik szerzetes "felbujtót" felfüggesztett halálbüntetésre ítélték, mások rövidebb-hosszabb idejű börtönbüntetést kaptak.
A legújabb esettel kapcsolatban megfigyelők megjegyzik: időzítésének nagy valószínűséggel köze lehet ahhoz, hogy Pekingben kedden ért véget a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának ülése, amelyen az ország gazdasági és társadalmi fejlődését hosszú távon meghatározó döntéseket hoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06