NSA botrány
Beismerték az amerikaiak: lehallgattuk Merkelt (is)
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója beismerte Angela Merkel német kancellár lehallgatását - jelentette ki Washingtonban tartott sajtóértekezletén Elmar Brok, az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának elnöke.
2013.10.30 21:49MTI
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója beismerte Angela Merkel német kancellár lehallgatását - jelentette ki Washingtonban tartott sajtóértekezletén Elmar Brok, az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának elnöke. A német konzervatív politikus tagja volt annak az EP-delegációnak, amely az elmúlt napokban az amerikai fővárosban tárgyalásokat folytatott az NSA nagy nemzetközi felháborodást kiváltó titkos adatgyűjtési tevékenységéről.
Brok találkozott Keith Alexander tábornokkal, az NSA vezetőjével, aki - mint Brok állította - beismerte a kancellár és a német állampolgárok lehallgatását. Mindez egyoldalúan, a német hatóságok tudta nélkül történt - tette hozzá a német politikus. Berlinben az elmúlt hét közepén derült fény arra, hogy az NSA lehallgatta többek közt Angela Merkel mobiltelefonját, ami német politikai körökben hatalmas felháborodást váltott ki. Előtte pedig Párizsból érkezett hír arról, hogy az amerikai hírszerzés több tízmillió francia telefonbeszélgetést is lehallgatott.
Elmar Brok a tárgyalásokról beszámolva visszautasította azt az amerikai érvelést, hogy az európai államok és más országok is hasonló hírszerző-megfigyelő tevékenységet folytatnak. "Nem megengedhető, hogy az elkövetett bűnöket mások bűneivel indokolják" - fogalmazott a német politikus. Az EP küldöttségét Claude Moraes brit európai parlamenti képviselő vezette. A tárgyalások befejezése után Moraes úgy fogalmazott, hogy amerikai féltől további tisztázást várnak el.
Szavai szerint európai részről változatlanul súlyos aggodalmak állnak fel, a bizalmat - mint kijelentette - nem sikerült helyreállítani. Keith Alexander mellett a küldöttség találkozott James Clapper hírszerzési igazgatóval is. Értesülések szerint mindketten megvédték a külföldi vezetők lehallgatását, azt hangoztatva, hogy mindez szokványos, és az európai hírszerzés ugyanezt teszi amerikai "célszemélyekkel".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06