A bank viszont perelheti a károkozókat
Európai Bíróság: a Hochtief nem köteles fizetni az OTP-nek
Nem köteles kifizetni a Hochtief német társaság egy olyan cég hitelét az OTP-nek, amelyben a Hochtief a hitel felvétele után szerzett közvetlen irányítást jelentő befolyást, de amelyet később felszámoltak.
2013.10.17 11:01MTI
A luxembourgi törvényszék által kiadott közlemény tanúsága szerint, bár az ügyben hozzá forduló Kúria kérdése erre nem terjedt ki, az uniós bírák hangsúlyozzák, hogy ugyan a Hochtief - mivel nem ő kötötte a hitelszerződést, és így nem állt önként vállalt szerződéses jogviszonyban a bankkal - nem köteles helytállni a másik cég tartozásáért, az OTP azonban pert indíthat azon személyek ellen Magyarországon, akik szerinte kárt okoztak neki.
Az OTP azért követelte a felszámolt céget irányító Hochtieftől a hiteltartozás rendezését, mert bár a német cég a pénzintézetet értesítette, hogy közvetlen irányítást szerzett a hitelt felvevő cégben, ezt a cégbíróságon elmulasztotta bejelenteni és a cégközlönyben sem tették közzé. A magyar jog szerint pedig ebben az esetben a befolyást szerző cégtől is követelhető a tarozás.
A Kúria viszont mielőtt erről döntött volna, azért fordult a luxembourgi bírósághoz, hogy megtudja, van-e joga egyáltalán dönteni a kérdésben. Az uniós jog szerint ugyanis a német cég akkor perelhető Magyarországon, ha a per tárgya egy szerződés vagy szerződéses igény.
Az OTP viszont a Hochtieffel nem áll szerződésben, csak azzal a vállalattal, amelyet a Hochtief irányított, ezért a luxembourgi bírák úgy ítélték meg, hogy ebben az ügyben a követelést nem lehet szerződéses igénynek tekinteni. Megállapítja viszont a bíróság, hogy egy uniós tagállamban élő személy perelhető jogellenes károkozásért és az abból fakadó károkért abban a tagállamban, ahol a károkozás történt, függetlenül attól, hogy az szerződéses igényből fakad-e.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06