A megdöntött elnök
Családja szerint Murszi nem alkuszik
Egyiptom első szabadon választott elnökét a hatalma ellen szerveződött tömegtüntetések nyomán július 3-án döntötte meg a hadsereg. Az új kormányzat azóta minden eszközzel fellép a Muzulmán Testvériség tüntető hívei ellen.
2013.10.14 08:21MTI
Egyiptom megdöntött iszlamista elnökének családja vasárnap azt közölte, hogy Mohamed Murszi nem bocsátkozik semmilyen alkuba azok után, hogy a hadsereg támogatta hatóságok lecsaptak a Muzulmán Testvériség szervezetére.
Egyiptom első szabadon választott elnökét a hatalma ellen szerveződött tömegtüntetések nyomán július 3-án döntötte meg a hadsereg. Az új kormányzat azóta minden eszközzel fellép a Muzulmán Testvériség tüntető hívei ellen, a hatóságok tiltakozók százait ölték meg, a szervezet mintegy kétezer aktivistáját tartóztatták le, és múlt szerdán hivatalosan is feloszlatták a mozgalmat.
Megdöntése óta Murszit titkos helyen őrzik. Pere, amelyben erőszakra való felbujtással vádolják, november 4-én kezdődik.
"Az elnök nem fog visszavonulni, tárgyalni vagy kompromisszumokba belemenni, tekintettel a mártírokra, a sebesültekre, a letartóztatottakra és az eltűntekre" - szögezte le Murszi családja egy nyilatkozatban, amelyet a Muzulmán Testvériség weblapja tett közzé (www.ikhwanonline.com).
Az íd al-adha muzulmán ünnep alkalmából közzétett nyilatkozat azt hangoztatja, hogy Murszi "nem fog visszafordulni a demokratikus útról, akkor sem, ha ezért lelkével kell fizetnie".
Murszi és a Testvériség más vezetői azzal vádolják a hadsereget, hogy államcsínyt hajtott végre, semmissé téve a Hoszni Mubarak elnök elleni 2011-es felkelés vívmányait. A hadsereg ezzel szemben azt állítja, hogy a tömegek akaratát teljesítette, és tervet ajánl a szabad és tisztességes választások megtartására. Közben egyik fél sem hajlik arra, hogy részt vegyen egy átfogó politikai folyamatban.
Pénteken újabb szórványos tüntetéseket tartottak Murszi zömmel iszlamista hívei abból az alkalomból, hogy 100 nappal korábban menesztették a volt elnököt. Elálltak ugyanakkor attól a nagygyűléstől, amelyet a kairói Tahrír terére terveztek, ahol egy héttel korábban 59-en haltak meg a véres összecsapásokban, jórészt a volt államfő hívei.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06