A déliek aggódnak
Kell félni az észak-koreai atomfegyvertől?
Kézzelfogható veszélyt jelent az észak-koreai atomprogram, a kommunista ország ugyanis továbbra is fejleszti nukleáris ütőerejét, ezért Szöulnak is meg kell erősítenie védelmi képességeit.
2013.09.03 13:24MTI
Észak-Korea az utóbbi három évben figyelemre méltó nukleáris ütőerőt fejlesztett ki, és bármikor képes lehet atomfegyver előállítására - hangzott el a szöuli parlament védelmi bizottsági ülésén
A dél-koreai nemzetvédelmi minisztérium bizottsága szerint Phenjan harci kedvét tetézi, hogy a szomszédos Kínával is megromlott a viszonya.
A két Korea közötti feszültség a Phenjan által december és február között végrehajtott - ENSZ-szankciókat maga után vonó - atomkísérletek nyomán rohamosan mélyült, amit súlyosbított, hogy Észak-Korea idén áprilisban bejelentette, újrakezdi az öt megawattos jongbjoni erőműben korábban leállított urándúsítást.
Észak-Korea korábban hajlandóságot mutatott rá, hogy tárgyalásokat kezdjen a különleges gazdasági övezetnek számító keszongi ipari park működéséről, a hat ország részvételével zajló megbeszélések azonban megakadtak.
Szöul és Washington Észak-Korea nukleáris ütőerejének feladását kérte, az északiak azonban azt állítják, hogy atomlétesítményeikben csupán - békés célra - atomenergiát termelnek.
A védelmi minisztérium ezzel szemben arra gyanakszik, hogy a jongbjoni reaktornál - ahol a közelmúltban az ENSZ megfigyelői gyanús munkálatokat észleltek - a rakéták fejlesztésére szolgáló uránt termelnek.
Dél-Korea szerint ez olyannyira reális fenyegetés, hogy szükség van az ország elrettentő képességének megerősítésére.
A védelmi bizottság azok után ült össze, hogy az ASEAN múlt heti brunei tanácskozásai során amerikai védelmi szakemberekkel közösen értékelte az észak-koreai nukleáris fenyegetettség komolyságát.
Dél-Korea haderejének tevékenysége fölött háborús időben az 1950 és 1953 között vívott koreai háború óta az Egyesült Államok gyakorolja a felügyeletet (OPCON), az ázsiai ország 2015 decembertől azonban önállóan felel majd hadseregéért.