Doktorimport
Brazíliába több ezer kubai orvos érkezik
Brazília orvosok ezreit importálja Kubából, akik az ország legmostohább egészségügyi helyzetű térségeiben végeznek majd gyógyító munkát. Antonio Patriota brazil külügyminiszter csütörtöki közlése szerint így "biztosítják a brazíliai lakosság számára a lehető legjobb orvosi ellátást".
2013.08.22 20:45MTIA brazil egészségügyi minisztérium honlapján megjelent közleményében jelezte, hogy aláírták a megállapodást négyezer kubai orvos alkalmazásáról a Pánamerikai Egészségügyi Szervezettel (PAHO). A tervek szerint az első négyszáz orvos már a következő napokban, a többiek pedig még az év végéig megérkeznek Latin-Amerika legnagyobb országába.
A brazil kormányzat azután döntött a kubai orvosok foglalkoztatásáról, hogy kiderült: nem vonzott elég brazil, illetve külföldi doktort a "Több orvost" elnevezésű kezdeményezés, amelynek keretében az ország rosszul ellátott kis településein kellett volna a programban részt vevő orvosoknak három évet eltölteniük.
A kormány a jobb közszolgáltatásokat követelő tömeges utcai demonstrációk hatására indította a programot.
A minisztérium szerint a programban országszerte 3500 település vesz részt. A kubai orvosokat Brazíliában az ország északkeleti részén, illetve az Amazonas erdeiben lévő kis településeken alkalmaznák, ahova brazil orvos nem hajlandó menni.
A kubai orvosi egyetemeken nagy tömegek végeznek minden évben, ezen orvosok és ápolók külföldre küldése 1960 óta komoly jövedelemforrást jelent a kommunista állam számára. A kubai egészségügyi minisztérium adatai szerint tavaly közel 39 ezer kubai egészségügyi dolgozó, köztük több mint 15 ezer orvos dolgozott a világ 66 országában. Elemzők szerint az egészségügyi dolgozók exportálásával Havanna évente mintegy hatmilliárd dollár jövedelemhez jut. Ezzel szemben a hivatalosan az ország gazdaságának legfontosabb ágazatának mondott turizmus tavaly "csak" mintegy 2,5 milliárd dollárnyi értéket adott hozzá a kubai gazdasághoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06