Egyiptom
Egyáltalán ne menjünk Egyiptomba!
Az utazásra nem javasolt országok közé sorolta a Külügyminisztérium az egész országot.
2013.08.17 22:05MTIA Külügyminisztérium szombaton újra szigorította ajánlásait: már Egyiptom üdülőhelyeire sem javasolja az utazást a magyar állampolgároknak. Jelenleg öt magyarországi utazási iroda több száz utasa tartózkodik Egyiptomban, ahonnan várhatóan mielőbb hazahozzák őket. Akik már befizették útjukat visszakapják a pénzt, vagy választhatnak más úti célt.
A Külügyminisztérium szombati szigorításával egész Egyiptom felkerült a tárca által utazásra nem javasolt területek listájára.
A tárca közleményében kifejti: az augusztus 16-án, Egyiptom több tartományában folytatódó tömegtüntetésekre és erőszakos cselekményekre, valamint az országban uralkodó biztonsági környezet és a belpolitikai helyzet kiszámíthatatlanságára tekintettel döntöttek arról, hogy egész Egyiptomot az utazásra nem javasolt országok közé sorolják, figyelemmel az európai uniós partnerek álláspontjára is.
A minisztériumi tájékoztatás szerint a Vörös-tengeri védett üdülőkomplexumokban viszonylagos nyugalom van, de az egyiptomi rendőrség azt tanácsolja a turistáknak mind Hurghadában, mind Sharm-El-Sheik-ben, hogy maradjanak az üdülőközpontok területén; a Külügyminisztérium is erre kéri a magyar turistákat.
Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője az MTI-nek elmondta: a Neckermannak, az Anubis Travelnek, a Kartago Toursnak, Best Reisennek, valamint a Sun&Fun utazási irodának is vannak Egyiptomban magyar turistái, összesen néhány száz utas. Jelezte: a kinn lévő turistákat az irodák hazahozzák; vélhetően már vasárnap, illetve az azt követő egy-két napban. Ilyen esetekben az irodák maradéktalanul figyelembe veszik a külügyminisztériumi ajánlást és azonnal felveszik a kapcsolatot a légitársaságokkal, hogy minden utas minél előbb visszaérkezzen Magyarországra.
Molnár Judit arra a kérdésre, hogy mi lesz azokkal, akik már befizették egyiptomi útjukat, kifejtette: az utasok kérésére más utat keresnek az irodák az ügyfeleknek, aki pedig nem akar elutazni, azzal az irodák elszámolnak.
"Nem az utazási iroda a szűk keresztmetszet", hanem a szolgáltató partnerek - vagyis a légitársaságok és a szállodák -, akiknek az utazási irodák kifizették a szolgáltatások ellenértékét - vélekedett Molnár Judit, kifejtve, hogy ilyen esetekben az utazási irodák tárgyalnak a szolgáltatókkal, hogy adják vissza a pénzt. A tapasztalatok alapján a szolgáltatók jellemzően együttműködők szoktak lenni.
A hatályos jogszabály szerint ha az úti cél vagy az ahhoz vezető útvonal olyan területet érint, amely - az utazási szerződés megkötését követően - a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett központi államigazgatási szerv honlapján az "utazásra nem javasolt" utazási célországokat és térségeket megjelölő felsorolásba kerül, az utazásszervező köteles azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatást nyújtani az ügyfélnek.
Amennyiben a helyettesítő szolgáltatás az eredetinél alacsonyabb értékű, az utazásszervező köteles a díjkülönbözetet az utasnak megtéríteni. Ha az utas eláll a szerződéstől, az utazásszervező köteles a teljes befizetett díjat azonnal visszafizetni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
- 6:24 Brutális vihar Európa-szerte - apát és fiát elnyelte a föld
- 22:23 Különös teknőst fogtak Tatabányán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06