Már a választásokra készül

Assange pártot alapított

Pártot alapított és indulni készül az ausztráliai választásokon a WikiLeaks alapítója, aki már több mint egy éve menekült Ecuador nagy-britanniai nagykövetségére.

2013.07.25 12:18MTI
Julien Assange (Fotó: MTI)

Assange ezt a The Australian című ausztrál napilap csütörtöki számában megjelent vendégcikkében jelentette be. 

Közölte, hogy Wikileaks nevű pártja hét jelöltet indít a szenátusi választásokon, köztük az ország legjobb oknyomozó újságíróit, tudósokat és emberi jogi aktivistákat. 

Az egyik jelölt maga Assange lesz, aki Victoria államban indul. Assange a cikkben kiemelte, hogy az új párt legfontosabb alapelvei közé tartozik az átláthatóság, a felelősség és az igazságosság. Kiemelt célként határozta meg a menedékkérők jogainak védelmét, a környezetvédelem ügyét és a sajtószabadság tiszteletben tartását. 

A parlamenti pártokat Assange arra intette, hogy a törvényeket a nyilvánosság bevonásával hozzák meg. Hozzátette, pártja csak a megalapozott és elégséges tényeken alapuló politizálást fogadja el. A szenátusi választásokat előreláthatólag novemberben tartják. A kiszivárogtató portál alapítója több mint egy éve menekült az ecuadori nagykövetségre, hogy elkerülje a Svédországnak való kiadatást. 

A skandináv ország nemi erőszak vádjával akarja bíróság elé állítani Assange-ot, a 42 éves férfi azonban attól tart, hogy Svédország kiadná őt az Egyesült Államoknak, ahol akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik a titkos amerikai diplomáciai iratok kiszivárogtatása miatt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.