El-Beblávival az élen
Letette az esküt az új egyiptomi kormány
Letette az esküt az új egyiptomi kormány, amelynek élén Hádzim el-Beblávi közgazdász áll.
2013.07.16 18:19MTIA testület közel két héttel azután állt össze, hogy a fegyveres erők a tömegtüntetések hatására menesztették Mohamed Murszi elnököt, aki egyoldalúan az iszlamista irányzatot követte.
Az Adli Manszúr ideiglenes elnök előtt lezajlott ceremóniát közvetítette az állami televízió. Beblávi kormányában a fegyveres erők parancsnoka, Abdel-Fattah esz-Szíszi tölti be a védelmi és a hadiipari miniszteri posztot. Ő kulcsszerepet játszott Murszi elnök leváltásában.
A külügyek irányítása Nábil Fahmi volt washingtoni nagykövet kezébe került. Egy keresztény tagja is van a kormánynak: Munir Fahri Abdel-Núr belkereskedelmi és ipari miniszter lett. Mohamed Ibrahim belügyminiszter megtartotta a posztját, amelyre még Murszi nevezte ki.
A Muzulmán Testvériség nem küldött képviselőt a kormányba, és közölte, hogy a jövőben sem áll szándékában, ha Murszi nem kapja vissza az államelnöki tisztséget. A török külügyminiszter közölte, hogy Ankarában továbbra is Murszit tartják Egyiptom államfőjének.
Ahmet Davutoglu azzal érvelt az NTV televízióban, hogy a kairói fordulat dominóeffektust kelthet a térségben, ha nem ítélik el egyértelműen a katonai puccsot. "Akik más országokban vissza akarnak térni a régi rendszerhez azt fogják mondani, hogy ha Egyiptom esetében ezt elfogadták, akkor ők is megtehetik" - jelentette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06