Az első melegházasság megkötése után...
Párizsi melegfelvonulás: tízezrek a teljes jogegyenlőségért
Pontosan egy hónappal azután, hogy Franciaországban megköttetett az első melegházasság, több tízezren vettek részt szombaton Párizsban a meleg büszkeség felvonuláson, a gyermekvállalás terén teljes jogegyenlőséget követelve a nem heteroszexuális házasságban élő asszonyok számára.
2013.06.29 20:04MTI
A Montparnasse pályaudvartól indult, kilencven feldíszített teherautóból álló karneváli hangulatú menet a belváros utcáin áthaladva érkezett meg a Bastille térre, ahol az esti koncertre mintegy félmillió embert várnak a szervezők.
A megmozdulással a meleg és leszbikus egyesületeket tömörítő inter-LGBT-nek több célja is volt: egyrészt a melegházasság ellen szervezett tömegrendezvények után meg akarták ünnepelni, hogy a jogegyenlőségért folytatott harcuk sikerrel zárult, másrészt tiltakozni kívántak a melegházasság körüli közéleti vita nyomán a mindennapokban elszaporodott homofób incidensek ellen.
"Itt az alkalom, hogy megmutassuk azoknak, akik le akartak minket írni az elmúlt hónapokban, hogy létezünk és itt vagyunk" - mondta Nicolas Gougain, az egyesület elnöke a felvonulás előtti sajtótájékoztatóján. Kiemelte, hogy a melegházasság engedélyezésével "jelentős előrelépés történt a jogok terén, de bizonyos követelések még nem teljesültek".
A meleg és leszbikus szervezetek teljes jogegyenlőséget követelnek a gyermekvállalás terén a nem heteroszexuális házasságban élő nők számára, azaz a mesterséges megtermékenyítés engedélyezését kérik a kormánytól a leszbikusok és minden heteroszexuális nő számára. A tavaly hatalomra jutott Francois Hollande szocialista államfő egyik fő választási ígérete volt az azonos neműek házasságának engedélyezése. A május 18-án kihirdetett törvényben szerepel az örökbefogadás engedélyezése is meleg és leszbikus párok számára.
A mesterséges megtermékenyítés engedélyezésének kiterjesztése is benne volt az eredeti tervezetben, ezt azonban az ellentüntetések nyomására a kormány kivette a törvény végső szövegéből. Franciaországban csak heteroszexuális házasságban élő nőknek engedélyezett a mesterséges megtermékenyítés, a nem férjezett heteroszexuális vagy leszbikus francia nők általában a szomszédos Belgiumban élnek ezzel a joggal.
Franciaország a világon a 14. ország, amely megnyitotta a házasság intézményét a homoszexuális párok számára. Az elmúlt hónapban mindennapossá váltak a melegesküvők. Egyetlen településről lehet csak tudni, a baszkföldi 3 ezer lakosú Arcangues-ról, ahol a polgármester megtagadta egy homoszexuális pár összeadását, és a helyettesei sem vállalkoztak rá.
Ezért a vőlegények diszkrimináció gyanújával szerdán feljelentést tettek ellenük. Miután az igazságszolgáltatás részéről napi ezer eurós büntetés fenyegette a település vezetést, a polgármester pénteken beleegyezett, hogy egyik helyettese hamarosan összeadja a párt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06