Szigorították a büntetését
Ruby-per: Berlusconi hét évet kapott, aki szerint az ítélet: otromba!
Hét évre ítélte a milánói elsőfokú bíróság hétfőn Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt a Ruby-perben, egyúttal örökre eltiltotta a közhivatal viseléstől kiskorú prostitúcióra való kényszerítése és hivatali hatalommal való visszaélés miatt.
2013.06.24 17:57MTI
A bíróság egy évvel szigorította az ügyészség által kért börtönbüntetést. A kizárólag nőkből álló bírói testület ítéletét a milánói bíróság épülete előtt a Berlusconi vezette Szabadság Népe (PdL) párt híveinek tiltakozása kísérte, miközben balközép tüntetők éljeneztek.
"Teljesen irreális ítélet. A bíróságban még az ügyészségnél is több előítélet volt. Fellebbezni fogunk" - nyilatkozta Niccolo Ghedini, Berlusconi ügyvédje.
Abszurdnak, borzalmasnak, szégyennek nevezték a bírósági döntést a PdL politikusai. A párt koordinátora Daniele Capezzone "politikai ítéletről" beszélt. Renato Schifani a PdL szenátusi frakcióvezetője szerint Berlusconi még "áldozatok hiányában is bűnösnek találtatott". Fabrizio Cicchitto a PdL képviselőházi frakcióvezetője kijelentette, hogy a milánói ítélettel véget ért Olaszországban a jogállam és a demokrácia.
Hozzátette, hogy a történtek befolyásolhatják a PdL és a balközép Demokrata Párt (PD) nagykoalíciójára épülő belpolitikai egyensúlyt. Egy komoly országban az ítéleteket tiszteletben tartják - hangoztatta Antonio Di Pietro volt ügyész. Az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) Berlusconi azonnali eltávolítását követelte a római parlamentből.
A Berlusconival szembeni perek következő állomása csütörtökön lesz, amikor az olasz semmítőszék a Mondadori-ügyben dönt: a vád szerint Berlusconi vállalkozói csoportja megvesztegetéssel szerezte meg a Mondadori kiadót, amiért 560 millió eurós bírságra ítélték.
Hihetetlen, precedens nélküli, otromba ítéletről beszélt Silvio Berlusconi, aki közleményben hangsúlyozta: a bírósági döntés nem szól másról, mint arról, hogy "el akarnak távolítani a politikából". Hangsúlyozta, bizonyos volt abban, hogy a bíróság felmenti, mivel ártatlan, és semmi nem támasztja alá a vádakat. Hozzátette, nem adja fel, továbbra is ellenáll, és nem enged az őt sújtó üldözésnek.