Ügyvezető marad

A palesztin elnök elfogadta Rámi Hamdalláh kormányfő lemondását

A politikus alig két héttel hivatalának elfoglalása után távozik a tisztségből. Hamdalláh semminemű politikai tapasztalattal nem rendelkezett kormányfői kinevezése előtt; eladdig egyetemi tanárként tevékenykedett.

2013.06.23 13:36MTI

Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap elfogadta Rámi Hamdalláh miniszterelnök lemondását.

A politikus csütörtökön jelentette be, hogy alig két héttel hivatalának elfoglalása után távozik a tisztségből. Hamdalláh semminemű politikai tapasztalattal nem rendelkezett kormányfői kinevezése előtt; eladdig egyetemi tanárként tevékenykedett.

Abbász szóvivője közölte: az elnök elfogadta a lemondást, egyben felkérte Hamdalláhot, hogy irányítsa az ügyvezető kormány munkáját.

A lemondás lehetséges okai között említik megfigyelők a miniszterelnök tekintélyének aláásását. A hónap elején történt kinevezéssel egyidejűleg ugyanis Abbász elnök két helyettest is állított Hamdalláh mellé Mohamed Musztafa és Ziad Abu Amr személyében. Úgy hírlett, hogy mind a ketten szemet vetettek a kormányfői posztra, és tevékenységükkel nem éppen erősítették Hamdalláh helyzetét.

A lemondott politikusnak az eredeti terv szerint augusztusig kellett volna az átmeneti kormány élén állnia. Addigra kellene a Ciszjordániát irányító Fatahnak és a Gázai övezetben uralkodó Hamásznak közös kormányt alakítania Abbász vezetésével. A két palesztin szervezet között fennálló jelentős nézetkülönbségek miatt azonban kétséges, hogy megvalósul-e egyáltalán a közös kormányt célzó megállapodás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.