Cseh kormányválság

Necas hivatalosan is lemond, a katonai hírszerzés főnökét felfüggesztették

A hatályos szabályok szerint a miniszterelnök lemondása egyben a kormány lemondást is jelenti.

2013.06.17 13:16MTI
Fotó: MTI

Petr Necas cseh kormányfő hétfőn este hat órakor a Hradzsinban hivatalosan benyújtja lemondását Milos Zeman államfőnek - közölte Hana Burianová elnöki szóvivő hozzáfűzve, hogy Zeman és Necas délelőtt rövid megbeszélést folytattak.

A hatályos szabályok szerint a miniszterelnök lemondása egyben a kormány lemondást is jelenti.

Délután Prágában ülést tart a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöksége, amelyen Necas lemond pártelnöki tisztségéről. Helyi megfigyelők szerint várható, hogy Necas utódja Martin Kuba első alelnök, ipari és kereskedelmi miniszter lesz, aki már jelezte is, hogy kész átvenni Necas pártelnöki és miniszterelnöki megbízatását. Helyi megfigyelők szerint Necas utódaként Jirí Pospísil, az ODS alelnöke, volt igazságügy-miniszter is szóba jöhet.

A döntés azonban a köztársasági elnök kezében van, aki szóvivője szerint várhatóan csak az esti órákban nyilatkozik elképzeléseiről.

A hétfői prágai sajtó egybehangzóan úgy véli, hogy Petr Necas miniszterelnök túl későn mondott le ahhoz, hogy távozását "tisztességesnek" lehessen minősíteni.

A korrupcióellenes cseh rendőrség csütörtökre virradóra hajtott végre razziát a kormányhivatalban és néhány további helyen, s őrizetbe vette egyebek között Jana Nagyovát, a miniszterelnök kabinetfőnökét, akit szombaton vizsgálati fogságba helyeztek. Necas csak vasárnap késő este jelentette be, hogy távozik hivatalából.

A Hospodárské Noviny szerint "grandiózus botrány", hogy Nagyová a katonai hírszerzéssel figyeltette Necas feleségét, akit arra akart rávenni, hogy mihamarabb váljon el. "Necas villámgyors lemondásával azonban bebizonyíthatta volna, hogy a korrupcióellenes harcot komolyan gondolta. A lemondás késleltetésével mintegy vállalta a felelősséget, hogy a korrupció a miniszterelnöki hivatal előszobájába is eljutott" - jegyezte meg a tekintélyes újság.

A konzervatív Lidové Noviny azt állítja, hogy Necas hibát hibára halmozott, s pénteki parlamenti felszólalása minden realitást nélkülözött.

"A miniszterelnök elszalasztott minden lehetőséget, hogy tisztességesen távozzon" - írta a független Právo. Az újság értesülése szerint a rendőrség birtokában vannak Necas és Nagyová intim telefonbeszélgetései is, amelyeket lehallgattak.

Időközben kiderült, hogy a botrány legfőbb figurája, Nagyová csak véletlenül került a rendőrség látókörébe. A rendőrség Ivo Rittig és Roman Janousek prágai vállalkozók és a politika összefonódását próbálta felderíteni. A lehallgatott telefonbeszélgetésekből derült ki, hogy a korrupciós ügyekbe Nagyovát is bevonták. Nagyová és Necas intim kapcsolata viszont már akkor többé-kevésbé közismert volt. A sajtó szerint Necas politikai karrierjét éppen ez a viszony törte derékba.

Fotó: MTI

Felfüggesztették hivatalából Milan Kovandát, a cseh katonai hírszerzés főnökét, aki érintett Petr Necas miniszterelnök feleségének törvénytelen megfigyelésében.

Vlastimil Picek védelmi miniszter hétfőn közölte, hogy Kavandáról a független bíróságon lefolytatott tárgyalások eredményének ismeretében kíván végleges döntést hozni.

Radka Necasová, a miniszterelnök feleségének megfigyelésére Jana Nagyová, Necas kabinetfőnöke és barátnője kérte meg a katonai hírszerzés volt és mai főnökét Ondrej Páleníket, majd Kovandát. Mindkét hírszerzőt a rendőrség őrizetbe vette és vádat emelt ellenük hivatali visszaélés címén. Páleníket szombaton vizsgálati fogságba küldte az ostravai járási bíróság, míg Kovanda szabadlábon védekezhet.

A bíróság szerint Kovanda beismerte, hogy hibázott, és vállalja tettének következményeit.

A cseh katonai hírszerzést a következő időszakban Rostislav Pilc tábornok fogja irányítani - közölte a védelmi miniszter.

A hatályos szabályok szerint a katonai hírszerzés csak az államfő, a miniszterelnök vagy a védelmi miniszter utasítására cselekedhet. Arra azonban a sajtó szerint nincs jogosítványa, hogy Csehországban cseh állampolgárokat figyeltessen meg.

Nagyovának viszonya volt a miniszterelnökkel, állítólag nyomást gyakorolt a miniszterelnökre, hogy mihamarabb váljon el feleségétől.

Necas a múlt hét elején jelentette be, hogy feleségével történt közös megegyezés alapján beadta a válópert.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.