Még focicsapatot is reklámoztak
Teknősszámlálásra és popcsapatra ment el a fukusimai kitelepítetteknek szánt pénz
Tengeri teknősök számlálását, egy popcsapatot, de még egy futballklub reklámozását is finanszíroztak japán önkormányzatok abból a 200 milliárd jenes (450 milliárd forint) keretből, amelyet a 2011-es japán földrengés, szökőár és atomerőmű-baleset miatt kitelepített lakosok álláshoz juttatására különítettek el. A közmunkaprojektekre az evakuáltak helyett döntően helyieket vettek fel.
2013.06.03 16:48MTI
Az Aszahi Simbun japán napilap oknyomozó riportja szerint a keret több mint felét, 108,5 milliárd jent a tragédiák által nem érintett területek kapták. A 38 prefektúra által közmunkaprogramokban alkalmazott 65 ezer főből mindössze kétezer - azaz 3 százalék - volt a katasztrófa sújtotta területekről kitelepített ember.
Ráadásul a közmunkaprogramban számos megkérdőjelezhető hasznosságú projektre is jelentős összeg jutott. Kagosima prefektúra például hárommillió jenes (6,8 millió forint) költséggel vett fel tíz ember, akiket a Jakusima nevű szigeten tojást rakó tengeri teknősök számlálásával bíztak meg.
A hivatalosan a tengeri teknősök védelme érdekében indított projekt során a munkások egyetlen valamirevaló feladata az volt, hogy figyelmeztessék a turistákat, hogy ne zavarják a teknősöket. "A projekt egyáltalán nem segítette a teknősöket, a katasztrófa áldozatairól nem is beszélve" - mondta a lapnak egy teknősszámláló.
Jamagucsi prefektúra 14 milliót költött egy helyi kabalabábu népszerűsítésére, Tottori pedig 40 milliót fizetett egy popcsapatnak, hogy egy helyi képregény-kiállítást reklámozzon. Gifuban a rosszul szereplő helyi focicsapat renoméját próbálták javítani, míg Tokióban és környékén többek között vécétisztításra vettek fel embereket a keretből.
Egy kiskapunak köszönhetően jogilag mindegyik projekt makulátlan. A munkaügyi minisztérium rendelete szerint ugyanis a kitelepítettek előnyt élveznek a számukra elkülönített keretből finanszírozott közmunkaprogramokra való jelentkezéskor, ám azok keretében foglalkoztathatók a katasztrófa óta munkanélkülivé vált, de nem a lerombolt régiókból származó emberek is.
Az érintett önkormányzatok ezért azzal takaróznak, hogy mivel a meghirdetett munkákra nem, vagy csak kis számban jelentkeztek kitelepítettek, azokat kénytelen voltak helyieknek adni. Az Aszahi gyűjtése szerint a keretből finanszírozott projektekre 12 prefektúra tíznél kevesebb kitelepítettet vett fel, kettő pedig egyet sem.
Nem ez az első botrány a katasztrófa utáni helyreállításra közpénzekből és kötvénykibocsátással elkülönített, 25 ezer milliárd jenes kerettel kapcsolatban.
Korábban a japán sajtó arra derített fényt, hogy kétezer milliárd jent az újjáépítéshez egyáltalán nem kapcsolódó beruházásokra, többek között a környezetvédők által gyakran zaklatott japán bálnavadász flotta védelmére, a katasztrófa sújtotta területektől több mint kétezer kilométerre lévő Okinava autópálya hálózatának korszerűsítésére, valamint kormányépületek felújítására költöttek el.
A pénzszórással kapcsolatos felháborodást fokozta, hogy a Fukusimából és a katasztrófa által érintett további nyolc prefektúrából két éve kitelepített 470 ezer emberből 315 ezren a mai napig átmeneti szállásokon élnek, nagy részük munka nélkül, segélyeken tengődik.
Habár a katasztrófa sújtotta területeken jelenleg alacsonyabb a munkanélküliség az országos átlagnál a jelentős közberuházásoknak köszönhetően, ezek szakértők szerint nem jelentenek fenntartható megoldást a jövőre nézve.
Kapcsolódó írások:
- A tengerbe eresztik a fukusimai vizet
- A fukusimai helyzet javítására szólított fel a NAÜ
- Fukusima: egy patkány leállította a hűtést az atomerőműben
- Patkány okozott üzemzavart a fukusimai erőműben
- Rekordmértékű radioaktív anyag volt egy fukusimai halban
- Robot "takaríthat" a fukusimai reaktorban
- Megkezdődtek a fukusimai katasztrófával kapcsolatos kártérítések
- Egyre kövérebbek a fukusimai gyerekek - dózist kaptak?
- A fukusimai munkások töredéke jogosult csak rákszűrésre
- A fukusimai baleset miatt 13 ezren perelték be a TEPCO céget