Öngyilkos merénylők
Katonai járművek robbantak Kabulban
Autós öngyilkos merénylő hajtott végre támadást Kabulban csütörtök reggel két külföldi katonai jármű ellen. A merényletben legalább tizenöten meghaltak, köztük hat amerikai állampolgár.
2013.05.16 10:31MTI
A sebesültek száma elérte a negyvenet, közülük sokat kórházba kellett szállítani.
Mohammad Ajub Szalangi rendőrparancsnok újságíróknak telefonon elmondta, hogy egy öngyilkos merénylő az autójával belehajtott egy külföldi katonai járőrbe.
A robbanás a reggeli csúcsforgalom idején történt, és súlyos károkat okozott a környékbeli vályogházakban.
Kane Backlash, az afgán egészségügyi minisztérium szóvivője szerint a nagy erejű robbanásban egyes civil áldozatok a felismerhetetlenségig megégtek.
A merénylet elkövetését a tálibokkal szövetséges Hezb-e-Iszlami lázadócsoport vállalta magára. Az iszlamista szervezet egyik szóvivője szerint a támadást több mint egy hétig szervezték, és amerikai "tanácsadókat" vettek célba. Azt állította, hogy a merényletben 12 amerikai halt meg, de a lázadók általában túlzásokba esnek, amikor merényleteik áldozatairól tájékoztatnak.
A NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) arról számolt be, hogy két szövetséges katona és négy polgári alkalmazott életét veszette, mindannyian amerikai állampolgárok voltak.
Az afgán biztonsági szolgálatok - saját tájékoztatásuk szerint - hetente több terrorcselekményt hárítanak el a fővárosban. A legutóbbi öngyilkos merényletet márciusban követték el Kabulban, amikor Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter látogatása idején egy férfi felrobbantotta magát a védelmi minisztérium kapujában, kilenc afgán halálát okozva.
Kapcsolódó írások:
- Legalább egy tucat áldozatuk van az iraki robbantásoknak
- Merénylet Törökországban: 54-re emelkedett a halottak száma
- Nigéria - Az elnök rendkívüli állapotot rendelt el
- A török szélsőbaloldal áll a reyhanli kettős merénylet mögött
- A szírek tagadják, hogy közük lenne a merénylethez
- A szíriai titkosszolgálat áll a reyhanli merénylet hátterében?
- Merénylet Törökországban: negyven halott, száz sebesült - videó!
- A magyar kormány részvétét fejezte ki a pakisztáni merényletek miatt
- Pakisztáni választás - magas a részvétel
- Öngyilkos merénylők robbantottak Maliban