Peking szerint Washington alaptalanul vádol
Kibertámadások - a kínaiak ismét visszautasítják az amerikai vádakat
Az amerikai védelmi minisztérium által kiadott dokumentum úgy fogalmazott, hogy a washingtoni kormány számítógépeit továbbra is érik kibertámadások és "ezek közül többről feltételezhető, hogy közvetlenül a kínai kormánytól vagy a hadseregtől indul el".
2013.05.07 15:56MTIFelelőtlennek és károsnak tartotta egy kínai katonai szakértő az amerikai Pentagon hétfői jelentését, amelyben Kínát ismét az Egyesült Államok elleni kibertámadásokkal vádolták meg - számolt be a Hszinhua hírügynökség kedden.
Az amerikai védelmi minisztérium által kiadott dokumentum úgy fogalmazott, hogy a washingtoni kormány számítógépeit továbbra is érik kibertámadások és "ezek közül többről feltételezhető, hogy közvetlenül a kínai kormánytól vagy a hadseregtől indul el".
Vang Hszin-csün, a kínai hadsereg hadtudományi akadémiájának kutatója azt állította, hogy a sem a kínai kormány, sem a hadsereg nem hagyott jóvá hackertevékenységet.
"Dacára annak, hogy a kibertámadások eredetét köztudottan nem lehet kizárólag IP-címek alapján beazonosítani, a Pentagonban vannak néhányan, akik még mindig hisznek abban, hogy ezek Kínából érkeznek" - állapította meg a szakértő, hozzátéve, hogy ezek "feltételezésekre alapozott állítások".
Vang úgy vélte, hogy az alaptalan vádak kifejezik Washington bizalmatlanságát Kínával szemben. Megismételte, amit Peking gyakran hangoztat, vagyis, hogy mindkét ország áldozata a kiberbűnözésnek, s ezek megoldása érdekében együtt kellene működniük.
Mint mondta, "hamis vádaskodások" helyett a kölcsönös bizalom kialakítása elsődleges a helyzet kezeléséhez. Bizalom nélkül a jövőben ugyanis ellenséges lépésekre kell számítani - fűzte hozzá.
John Kerry amerikai külügyminiszter áprilisi közepi pekingi látogatása alkalmával bejelentették, hogy Kína és az Egyesült Államok egy közös munkacsoportot hoz létre a kiberbiztonság területén felmerült problémák kezelésére.
Kerry akkor hangsúlyozta, a kérdésben mielőbbi lépésekre van szükség, mert a hekkertámadások hatással vannak a pénzügyi szektorra, a bankokra, az élet minden területére, és minden ország érdeke megvédeni a polgárait, a jogait és infrastruktúráját. Washington nemzetbiztonsági kockázatként kezeli e támadásokat.
Vang Ji kínai külügyminiszter szintén közös erőfeszítések megtételét szorgalmazta, és megismételte kormánya álláspontját, miszerint Peking a hekkertámadások minden formáját ellenzi.
Kapcsolódó írások:
- Kína vezeti a kibertámadás-központok ranglistáját
- Internetes szerencsejátékra szakosodtak a kiberbűnözők
- Kínai-amerikai kiberbiztonsági együttműködés
- Észak-Korea felelős a több tízezer dél-koreai gépet megbénító kibertámadásért
- Izrael: nem okozott komoly kárt a meghirdetett kiberháború
- Óriási kibertámadásra készülnek Izrael ellen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06