Ő küldhette a mérgezett levelet
Ricin nyomaira bukkantak a gyanúsított környezetében
Ricin nyomaira bukkantak annak a mississippi férfinak egy volt üzletében, akit azzal gyanúsítanak, hogy mérgezett levelet küldött az amerikai elnöknek, egy amerikai szenátornak és egy mississippi bírónőnek.
2013.05.01 07:35MTIEz derült ki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által a bírósághoz kedden benyújtott jegyzőkönyvből.
Ugyancsak kimutatták a mérget több olyan tárgyon - egyebek között egy porvédő maszkon -, amelyet a gyanúsított, James Everett Dutschke dobott ki egy szeméttárolóba. Az FBI szerint a vádlott az interneten szerezte be a méreg alapjául szolgáló ricinusbabot.
A 41 éves Dutschkét szombaton tartóztatták le, hétfőn pedig a bíróság, amely ismertette vele a vádat, úgy döntött, hogy óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon. A férfi előzetes bírósági meghallgatását csütörtökre tűzték ki. Dutschke tagadja, hogy köze lenne a mérgezett levelekhez.
A férfi korábban demokrata színekben próbálkozott azzal, hogy bejusson a mississippi törvényhozásba. Ha elítélik, Dutschke akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat. A férfit egyébként egy másik eljárásban azzal is megvádolták, hogy 2007 és 2013 között három, 7 és 16 év közötti lányt molesztált az általa vezetett önvédelmi edzőteremben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06