Tavaly tiltakozott az Európai Bizottság
Svájc egy évig csak korlátozott számban ad ki munkavállalási engedélyt
Az alpesi ország az elmúlt egy évben ilyen korlátozást tartott fenn nyolc közép- és kelet-európai ország - köztük Magyarország - esetében.
2013.04.24 19:23MTISvájc május elsejétől egy évig csak korlátozott számban ad ki munkavállalási engedélyt az európai uniós tagállamokból érkezőknek - jelentette be szerdán a kormány.
Az alpesi ország az elmúlt egy évben ilyen korlátozást tartott fenn nyolc közép- és kelet-európai ország - köztük Magyarország - esetében. A szövetségi tanács (kormány) úgy döntött, hogy érvényben tartja ezt az intézkedést, és a hatályát most kiterjeszti az egész Európai Unióra - közölte Simonetta Sommaruga igazságügyi miniszter.
A korlátozást a jobboldali pártok követelték. Bern az indoklásában az unióval a személyek szabad mozgásáról kötött szerződésének védzáradékára hivatkozik, amely kivételes helyzetben és korlátozott időtartamra engedélyez ilyen egyoldalú lépést.
Ennek dacára az EU a legfontosabb partnerünk, és az is marad - hangsúlyozta a miniszter egy sajtótájékoztatón.
2012. májusában Svájc közölte, hogy a következő egy évben nagyjából 2180 munkavállalási engedélyt ad ki az érintett nyolc állam (Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia) polgárainak. Az unió többi tagja 2013. május elsejétől 53 700 ilyen engedélyt kap a következő évre.
A korlátozás miatt tavaly tiltakozott az Európai Bizottság. Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselő hangsúlyozta, hogy a személyek szabad mozgásáról kötött szerződés "nem enged meg semmifajta megkülönböztetést az EU-polgárok között".
Kapcsolódó írások:
- Svájci lett Tina Turner, most már jöhet a házasság!
- Ötven autó ütközött egy svájci autópályán
- Hatan állnak bíróság elé a svájci nő megerőszakolásáért
- A svájci jegybank 6,9 milliárd frankos nyereséggel zárta a tavalyi évet
- A svájci népszavazás példa Franciaország számára
- Menedzseri fizetések - svájci példa Európa számára
- Svájc nem kér a téli olimpiából
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06