Több halott
Fegyveres támadás érte a szomáliai központi bíróságot
Fegyveres támadás érte vasárnap a szomáliai legfelsőbb bíróság épületét a fővárosban, Mogadishuban. Az öngyilkos merénylők rajtaütésében a legfrissebb jelentések szerint legalább 19 ember vesztette életét, köztük feltehetőn maguk a szélsőséges támadók is valamennyien.
2013.04.14 13:59MTIAz AP hírügynökség szerint kilenc, a Reuters szerint hét - a kormány katonáinak egyenruháját viselő - fegyveres rohanta meg az épületet, amikor a kapunál felrobbant egy, más források szerint két gépkocsiba rejtett pokolgép.
A terroristák az épületben tűzpárbajt vívtak a biztonságiakkal és a helyszínre siető katonákkal, akik körülvették a bíróság épületegyüttesét. Az órákon át tartó lövöldözés során a támadók közül hárman, az AP amerikai hírügynökség értesülése szerint hatan működésbe hozták a testükre erősített robbanószerkezetet.
Az öngyilkos merénylők így több ártatlan embert magukkal rántottak a halálba. A terrortámadást a kormányellenes al-Shabaab iszlamista milícia vállalta magára később egy közleményben. Szomáliai illetékesek tájékoztatása szerint a bíróságon több hivatalnok és civil tartózkodhatott a terrortámadás idején, közülük sokuknak sikerült elrejtőzniük a zegzugos épületkomplexumban.
Mint a francia hírügynökség megjegyezte, iszlamista fegyveresek az utóbbi időben ismét aktivizálódtak Mogadishuban, miután az Afrikai Unió (AU) csapatai 2011 nyarán kiűzték a fővárosból az al-Shabaab harcosait. Siad Barre elnök hatalmának megdöntése (1991) óta polgárháború dúl Szomáliában. A kelet-afrikai ország az utóbbi években iszlamisták és kalózok menedékhelyévé vált. A nap folyamán pokolgép robbant az Afrikai Unió és a Török Vörös Félhold gépjárműoszlopa mellett.
A konvoj a mogadishui repülőtérre tartott. Más források szerint a detonáció a szomáliai titkosszolgálat székháza előtt történt. Az épület a légikikötőhöz vezető út mentén található. Egyéb részletek egyelőre nem ismeretesek.