ENSZ
Három ország blokkolta a fegyverkereskedelmi megállapodást
Három ország megakadályozta az ENSZ-ben a hagyományos fegyverek kereskedelmének korlátozásáról szóló nemzetközi megállapodás elfogadását - jelentette be a kérdéssel foglalkozó konferencia elnöke.
2013.03.29 07:34MTIA három ország - Észak-Korea, Irán és Szíria - a plenáris ülésen egymás után kinyilvánította, hogy ellenzi az egyezményt, így nincs meg az elfogadásához szükséges konszenzus - közölte Peter Woolcott New Yorkban, helyi idő szerint még csütörtökön.
A tíznapos értekezletet ezzel elvben sikertelennek minősítő és lezáró bejelentés után azonban vita alakult ki az esetleges folytatásról, és arról, hogy mit is jelent a "konszenzus". Mexikó sok más ország támogatásával megpróbálta megváltoztatni a lefektetett szabályokat, de ez mások, így Oroszország ellenállásába ütközött, s végül az ausztrál Woolcott befejezettnek nyilvánította az ülést.
Előzőleg Kenya képviselője kijelentette, hogy a túlnyomó többség akarata világos, ezért levelet küldenek Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárhoz azzal a javaslattal, hogy terjessze az egyezményt a Közgyűlés elé elfogadásra a lehető leghamarabb. Kenya az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Argentína, Ausztrália és mások nevében is beszélt.
"Ez nem kudarc. Ma a sikert elodázták, de nem túl sok időre" - jelentette ki Jo Adamsin brit nagykövet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06