Kitűzték a forradalom lobogóját

Az ellenzék elfoglalta Szíria helyét az Arab Ligában

A szíriai ellenzék képviselői elfoglalták Szíria helyét kedden Dohában, az Arab Liga csúcsértekezletének megnyitóján, és a damaszkuszi rezsim zászlaját a szíriai forradalom lobogója váltotta a teremben.

2013.03.26 12:19MTI

A katari emír által meghívott négytagú szíriai küldöttség tagja Ahmed Moáz el-Hatíb, a Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) vasárnap lemondott vezetője, Gasszán Hitto, az SZNK által megválasztott ügyvezető miniszterelnök és két további neves ellenzéki, George Szabra és Szuheir Ataszi. 

Taps fogadta őket az ülésteremben, amint elfoglalták helyüket az arab államfők között. Megnyitóbeszédében Hamad bin Kalifa asz-Száni sejk, katari emír a szíriai válság politikai megoldását szorgalmazta, "hacsak az nem jelent visszalépést", vagyis Bassár el-Aszad elnök rezsimjének hatalmon maradását.
 
Arra sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT), hogy állítsa meg a szíriai nép elnyomását és a vérontást, s annak felelőseit állítsák nemzetközi bíróság elé. Hatíb felszólalásában azt követelte, hogy az Arab Ligához hasonlóan az ENSZ-ben is az ellenzék kapja meg Szíria helyét, s ehhez kérte a "testvéri és baráti országok" segítségét. Arra is kérte ezeket az országokat, hogy "minden formában támogassák" a szíriai népet, külön hangsúlyozva annak "abszolút jogát az önvédelemhez", vagyis a fegyverekhez. 

Az ellenzéki vezető felszólított arra, hogy "fagyasszák be azokat a pénzeket, amelyektől a rezsim megfosztotta népünket, és mozgósítsák azokat Szíria újjáépítésére". Hangoztatta azt is, hogy egyedül a szíriai nép dönthet sorsáról, külső beavatkozás nélkül. "A szíriai nép fogja eldönteni, ki irányítsa, hogyan kormányozzák, ezt egyetlen más ország sem teheti meg helyette" - mondta. A fegyvereket illetően konkrét kérése is volt: az Egyesült Államok Patriot föld-levegő rakétákkal védje a lázadók kezén lévő északi területeket Aszad légierejével szemben. 

Mint mondta, ezzel az igénnyel fordult John Kerry amerikai külügyminiszterhez, és ő "megígérte, hogy tanulmányozza a kérdést". "Várunk még egy NATO-döntésre is az emberek életének védelmében" - tette hozzá. A felkelőknek kevés fegyverük van arra, hogy szembeszálljanak a légierő helikoptereivel és repülőgépeivel.
 
A NATO tavaly Patriot rakétaütegeket küldött a Szíriával szomszédos Törökországba a török légtér védelmére, s Hatíb azt kérte Kerrytől, hogy ezt a védőernyőt terjesszék ki az észak-szíriai területekre is.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.