Ferenc pápa

Latin-Amerika államfői részt vesznek a pápa beiktatásán

Latin-Amerika szinte minden államfője részt vesz jövő kedden Ferenc pápa beiktatásán.

2013.03.17 17:50MTI

Cristina Fernández argentin köztársasági elnököt már hétfőn, a beiktatása előtt személyesen fogadja a katolikus egyházfővé választott Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires eddigi érseke. Fernández a hivatalos leírás szerint "erősen hívő katolikus, bár nem szokott misére járni". Kormánya törvényesen lehetővé tette az azonos neműek házasságát és az abortuszt, ezért az elnöknek e kérdésben szembe kellett szállnia az érsekkel.
   
Chiléből Sebastián Pinera köztársasági elnök már meg is érkezett a Vatikánba. Ő is római katolikus, beszédeiben gyakran idéz a Bibliából.
   
Mexikót Enrique Pena Nieto elnök képviseli, aki magánemberként szintén katolikus, de politikusként az állam és az egyház szétválasztása pártján áll, miközben hangsúlyozza, hogy ez nem jelent vallásellenességet.
   
Gyakorló katolikus hívő Juan Manuel Santos kolumbiai és Ollanta Humala perui elnök is, de egyikük sem utazik Rómába.
   
Dilma Rousseff brazil elnök meg van keresztelve. Ő "mindenekelőtt kereszténynek" vallja magát, de nem gyakorolja a hitet. A Vatikánnal összetűzött az óvszerhasználat miatt, ám ennek ellenére ott lesz a beiktatáson.
   
Venezuela ügyvezető elnöke, Nicolás Maduro szintén hívő, s nemcsak személyes és lelki, de ideológiai értelemben is. Azt még nem jelentette be, hogy a választási kampány ideje alatt elutazik-e az országból. (Venezuelában április elején kell megválasztania a népnek a nemrég meghalt Hugo Chávez elnök utódát.)
   
A kubai vezetés sem nyilatkozott még, hogy ki képviseli a kommunista országot a beiktatáson. A forradalom után az államot "ateistává" nyilvánították, de ezt a jelzőt 1992-ben a "világi" szóra cserélték az alkotmányban. Raúl Castro, az államtanács elnöke ugyanúgy a jezsuitáknál tanult, mint bátyja és hivatali elődje, Fidel Castro.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.