Jelentős fölénnyel
A Munkáspárt nyert Máltán
Jelentős előnnyel a Munkáspárt nyerte meg Máltán a parlamenti választásokat, 15 év után ismét kormányt alakíthat.
2013.03.10 16:50MTIBár a hivatalos végeredményt még nem hirdették ki, az előrejelzések szerint a Máltai Munkáspárt kapta meg a szavazatok 55 százalékát. Lawrence Gonzi miniszterelnök, a vetélytárs, a jobbközép Nemzeti Párt vezetője elismerte a vereséget.
Joseph Muscat, a Munkáspárt 39 éves vezetője a kampányban azt ígérte, hogy ha kormányra kerül, csökkenteni fogja a rezsiköltségeket, kiteljesíti a polgári szabadságjogokat, csökkenti a bürokráciát és a korrupciót. Muscat, aki korábban európai parlamenti képviselő volt, 2008-ban vette át a párt vezetését és a centrista szavazók számára is elfogadhatóvá alakította a szervezetet, miközben Gonzi miniszterelnök decemberben nem tudta elfogadtatni a 2013-as költségvetést a parlamentben, és így megbukott a kormány.
A részeredmények alapján a Munkáspárt 55 százalékán kívül a Nemzeti Párt 43 százalékot, a zöldek 2 százalékot kaptak. A Munkáspárt 7-9 fős többséghez juthat a 65 tagú parlamentben. Az előrehozott választást szombaton rendezték meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06