Várható volt
Lemondott a boszniai szerb kormány
Lemondott a boszniai Szerb Köztársaság kormánya - jelentette szerdán a boszniai és a horvát média.
2013.02.27 20:30MTIAz Aleksandar Dzombic vezette kabinet távozása várható volt. Miroslav Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke - aki egyben a hatalmon lévő Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) a vezetője is - korábban már egyeztetett párttárásával, a kormányfővel a kabinet távozásáról. Dodik arra hivatkozva kérte mindezt, hogy a végrehajtó hatalomnak "új impulzusokra és frissítésre" van szüksége - közölte honlapján a Novi List című horvát lap.
Szerdai, utolsó ülésén a Banja Luka-i kormány egyhangúlag megszavazta a lemondást. "Nehéz körülmények között dolgoztam, amikor számos megszorító és kevésbé népszerű, de felelősségteljes intézkedést kellett meghozni" - nyilatkozta a sajtónak az ülés után a távozó kormány vezetője a Jutarnji List horvát napilap internetes kiadása szerint.
Elemzők úgy értékelik, hogy a kormányt a háttérből a köztársasági elnök irányította, aki a kabinetváltással csupán saját imázsán kíván javítani, mégpedig azáltal, hogy a miniszterekre hárítja a felelősséget a nehéz gazdasági és szociális helyzetért. Az SNSD sok polgármesteri posztot elveszített az októberi helyhatósági választásokon.
Szerbiai források úgy tudják, hogy nem minden posztra kerül új ember, néhány tárca vezetője a helyén marad. Sajtótalálgatások szerint Zeljka Cvijanovic eddigi gazdasági és regionális együttműködési miniszter, Dodik közeli munkatársa az egyik esélyes a kormányfői posztra.
Bosznia-Hercegovina két államalkotó entitásból, a boszniai Szerb Köztársaságból és a bosnyák-horvát föderációból áll, amelyek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslatára szigorú 2013-as költségvetést fogadtak el decemberben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06