Veszélyes hulladék
Több tonna mérgező anyag szabadult ki egy japán üzemből
Öt tonnányi, nátrium-cianidot tartalmazó folyékony veszélyes hulladék szivárgott ki egy japán vegyi üzemből kedden, amely 125 ezer ember halálos megmérgezésére is képes lett volna, a szennyezést azonban felszívta a hó.
2013.02.27 09:32MTIAz üzemet birtokló Kurosaka Planting cég közlése szerint a veszélyes anyag nagy részét feltakarították, a közelben lakók közül pedig senki sem panaszkodott egészségügyi ártalmakra a szivárgást követően. Az anyagból egy liter 25 ember halálos dózisának felel meg.
A vállalat szerint a Japán északkeleti részén, Ivate prefektúrában található gyár mérgező folyadékot tartalmazó tankja azért sérült meg és eresztette el a hulladékot, mert egy hókotró beleütközött. Ugyanakkor a balesetet okozó zord időjárásnak köszönhető az is, hogy nem lett nagyon baj az esetből, miután a veszélyes hulladék nagy részét felfogta a hó, így az üzem dolgozói a szennyezett hóréteg és az az alatti talaj felszedésével gyorsan el tudták takarítani a mérgező anyagot.
Azt még továbbra is vizsgálják, hogy a szennyezés eljutott-e a közeli víztározókba és a gyártelepen kívül eső vízfolyásokba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06