Több mint négyszáz jogász és aktivista
A férjét önvédelemből megölő nő kivégzése ellen tiltakoznak Kínában
Több mint négyszáz jogász és aktivista követeli petíciójában annak a nőnek a szabadon engedését, akit halálra ítéltek, miután önvédelemből megölte az őt évekig megalázó férjét.
2013.01.31 10:56MTIAz Amnesty International (AI) jogvédő szervezet beszámolója szerint a 42 éves Li Jen évekig szenvedett férje miatt. Az erőszakos és részeges férfi gyakran megverte és megalázta őt, előfordult, hogy az arcán nyomta el a cigarettáját, vagy kizárta az erkélyre télen, amikor a nőn alig volt ruha, s a nő egyik ujját is levágta.
Li többször próbált a hatóságokhoz fordulni, kért segítséget a rendőrségtől, sebeit és kórházi dokumentációt felmutatva bizonyítékként, ám azok nem tettek semmit a nő érdekében. Az ügy 2010 végén vett fordulatot: miután egyik este a férj sokadik alkalommal ütlegelni kezdte, s fegyverrel fenyegette, Li önvédelemből lelőtte a férfit. A holttestet feldarabolta, maradványait egy nyilvános vécébe szórta, majd tettét bevallotta egy barátjának, aki értesítette a rendőrséget.
Lit a helyi középfokú bíróság halálra ítélte, fellebbezését a szecsuani felsőfokú bíróság elutasította, a legfelsőbb bíróság pedig januárban rendelkezett kivégzéséről, amelyet a következő hetekben végrehajthatnak.
Az ítélethirdetés után számos szervezet tiltakozott, így a petíciót kezdeményező, a halálbüntetés eltörléséért harcoló intézet igazgatója, Teng Piao is. A South China Morning Post című lapnak nyilatkozó Teng szerint a bíróság nem vette figyelembe a nő gyilkosságot megelőző panaszait, a szomszédok és ismerősök tanúvallomásait, amelyek mind azt bizonyítják, hogy Li családon belüli erőszak áldozata volt.
Az ítélet nem használ, csak árt a hasonló problémákkal együtt élő nők helyzetének - mondta a családon belüli erőszak ellen harcoló hálózat munkatársa, Feng Jüan, a petíció egyik aláírója. Az AI azt emeli ki, hogy ha a kínai hatóságok a nemzetközi jognak megfelelően kellő időben védelmet nyújtottak volna az elítéltnek, elkerülhető lett volna a gyilkosság.
Kínában a családon belüli erőszaktól szenvedő nők védelmére jelenleg csupán tartományi szinten létezik szabályozás, az országos szintű jogszabály megalkotása a hivatalos tájékoztatás szerint folyamatban van. Tartalmának nyilvánosságra hozatalára a múlt héten 12 ezer aláírást tartalmazó petíció szólította fel a törvényalkotókat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06