A rendeletek felülvizsgálata
Fico: Pozsonyt nyugtalanítja Schwarzenberg nyilatkozata a dekrétumokról
Robert Fico szlovák kormányfő szerint Pozsonyt nagyon meglepte Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter nyilatkozata a Benes-dekrétumokról, mert Szlovákia destabilizációs tényezőnek tekint minden olyan kísérletet, amely a rendeletek felülvizsgálatára irányul.
2013.01.24 13:11MTI "Beismerem, hogy a nyilatkozat nyugtalanságot váltott ki bennünk, mert a dekrétumok a jogrend részét képezik a Szlovák Köztársaságban ugyanúgy, ahogy a Cseh Köztársaságban" - jelentette ki Fico abban az interjúban, amelyet a Právo című cseh baloldali napilap közölt csütörtökön.
Leszögezte: a Szlovák Köztársaság kormánya szerint a dekrétumok megváltoztathatatlanok és nem lehet őket megszüntetni, mert a második világháború után kialakult viszonyokat rögzítik.
"Ezért bármiféle kísérlet megszüntetésükre vagy korrigálásukra a második világháború eredményeinek komoly megkérdőjelezését váltja ki. Ezért lepett meg minket rendkívüli módon a Cseh Köztársaság hivatalban lévő külügyminiszterének nyilatkozata" - tette hozzá a szlovák kormányfő.
"Mi ezt destabilizációs elemnek tekintjük. Mivel olyan témáról van szó, amely komolyan beavatkozik Szlovákia nemzetállami érdekeibe, ezt a nyilatkozatomat megfelelő reagálásnak tartom a Cseh Köztársaság egyik államfőjelöltjének kijelentésére" - hangsúlyozta Fico.
Schwarzenberg múlt csütörtökön az első tévévitában azt mondta, hogy a szudétanémetek kitelepítését (és a szlovákiai magyarok meghurcolását) megalapozó dekrétumok mai szemmel az emberi jogok durva megsértését jelentik, s ha ez ma történt volna meg, akkor Benes elnök a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt találta volna magát. Milos Zeman, a másik elnökjelölt azonnal csehellenességgel vádolta meg a külügyminisztert, s kijelentette, hogy egy ilyen "szudétanémet" nézeteket valló ember nem lehet cseh államfő. A téma azóta is uralja a cseh médiát.
"Mindig annak a híve voltam, hogy minden helyzetben az igazat kell mondani, legyen az nagyon kemény vagy kellemetlen" - jelentette ki Schwarzenberg a Hospodárské Noviny című prágai gazdasági napilapban csütörtökön megjelent interjújában.
"Provokáltam, ez nyilvánvaló. Talán mérsékeltebben kellett volna fogalmaznom, meggyőződésem azonban, hogy nem jó, ha múltunk néhány problematikus cselekedetét elhallgatjuk. Már Freud arra tanított minket, hogy amit elhallgatunk, az később rosszabb változatban újra előjön. Meggyőződésem, hogy eljött az ideje annak, hogy múltunk vitatható kérdéseivel is foglalkozzunk" - magyarázta álláspontját a külügyminiszter.
Megjegyezte: az izlandiakon, és részben a dánokon kívül "a szerencsétlen 20. században minden európai nemzet vagy annak tagjai elkövettek valamilyen bűncselekményt".
Kapcsolódó írások:
- Klaus elítélte Schwarzenberg kijelentéseit a Benes-dekrétumokról
- Tényfeltáró bizottság alakulhat az EP-ben a Benes-dekrétumok ügyében
- Bugár: le kell zárni a Benes dekrétumok kérdését
- Benes-dekrétumok: magyar képviselők kérdése az Európai Bizottsághoz
- Európa szégyenfoltja, hogy nem törölték még el a Benes-dekrétumok egy részét ?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06