A pristinai kormánnyal folytatandó párbeszéd
A szerb kormány sohasem fogja elismerni Koszovót?
A szerb kormány szerdán a parlament elé terjesztett egy új nyilatkozatot Koszovóról. A pristinai kormánnyal folytatandó párbeszéd alapelveit rögzítő dokumentum a hírek szerint továbbra is tartalmazza azt a kitételt, hogy Belgrád soha nem fogja elismerni egykori tartományának függetlenségét.
2013.01.09 17:19MTIA szerb kormány egyidejűleg módosításokkal elfogadta a Tomislav Nikolic államfő által decemberben Koszovó ügyében javasolt úgynevezett pozíciós dokumentumot. Ez a dokumentum eredeti formájában még Ivica Dacic miniszterelnök számára is vitás volt, mert egyebek között a Pristinával zajló párbeszéd leállítását is kilátásba helyezte.
A pozíciós dokumentum tartalmát nem hozták nyilvánosságra. Dacic ezt a kormányülés után - amelyen Nikolic is részt vett - azzal indokolta, hogy nem szokás a másik felet a tárgyalási taktikáról előre informálni. A kormányfő azonban cáfolta azokat a széles körben terjedő híreszteléseket, hogy a dokumentum megnehezítené a Hashim Thaci koszovói miniszterelnökkel folytatott tárgyalásait. Rámutatott, hogy a dokumentumban Szerbia először ismeri el egy koszovói albán etnikai hatóság létezését.
A szerb elnök a decemberi pozíciós dokumentumban síkraszállt a többségében szerbek által lakott Észak-Koszovó lehető legszélesebb autonómiája mellett. Azt is javasolta, hogy Észak-Koszovót a spanyolországi Katalónia autonóm tartomány mintájára szervezzék meg, amivel bírálatokat váltott ki.
A belgrádi parlament előreláthatólag szombaton foglal állást a koszovói nyilatkozatról. Korábbi médiajelentések szerint a dokumentum továbbra is tartalmazza azt a belgrádi álláspontot, hogy Szerbia sohasem fogja elismerni Koszovó függetlenségét. Megfogalmazódik az a követelés is, hogy minden előrelépés a Pristinával folyó párbeszédben vigye közelebb Szerbiát az Európai Unióhoz. Szerbia 2012. március elején EU-tagjelölti státust kapott, de a csatlakozási tárgyalások megkezdését Pristinával fennálló viszonyának további normalizálásától tették függővé. Egyebek között az Észak-Koszovóban működő párhuzamos szerb hatalmi intézményeket is fel kell oszlatnia.