Lemondott egy párthivatalnok

Újabb tiltakozásokkal találta szemben magát a kínai médiairányítás

Lemondott egy párthivatalnok, aki a pekingi Hszincsing Pao (The Beijing News) nevű lap kiadója volt, mert a szerkesztőséget egy olyan kommentár utánközlésére kötelezték, amely a dél-kínai újságírók tiltakozásához kapcsolódóan jelent meg a Global Times című központi lap kínai változatában.

2013.01.09 10:22MTI

Taj Ce-keng kedden éjszaka jelentette be távozását - derült ki a lap munkatársainak mikroblogokon közzétett híreiből, amelyek szerdán kora reggel még olvashatók voltak. Sajtóértesülések szerint több napilap kapott az utánközlésre vonatkozó kérést vagy utasítást, amelyet a címzettek közül csak néhányan teljesítettek, de többeket ellenkezésük ellenére is rábírtak a cikk "beszerkesztésére". 

A Hszincsing Pao január 9-i számában ugyancsak lehozta az írást, mivel állítólag azzal fenyegették meg, hogy ellenkező esetben bezárják. A Global Times, amely elsősorban hangos, gyakran nacionalista hangvételű írásairól nevezetes, de jól értesült, és kényes témákat is kritikusan feldolgoz, a kérdéses kommentárban arra figyelmezteti a kormánnyal szembehelyezkedő médiamunkásokat, "legyenek azok akár külföldiek is", hogy "biztos vereség vár rájuk". 

A lap határozottan azt állítja, hogy a Kuangtung tartományi Nanfang Csoumónál (Southern Weekly) tiltakozást kiváltó szerkesztői beavatkozásért, az újévi jegyzet átírásáért nem a tartományi sajtóosztály a felelős. Egyúttal úgy véli, a média reformja csak átfogó reform részeként képzelhető el, a sajtó nem alkothat "különleges politikai övezetet". Az aktivisták által emlegetett "abszolút mértékben szabad média" a mai kínai realitások ismeretében csupán álom - jegyezte meg a Global Times. 

A kínai online közösségben sokan érzékenyen reagáltak a történésekre, vitatkoztak, vagy kifejezték szolidaritásukat a dél-kínai szerkesztőséggel. Képek jelentek meg például arról, hogy a ningpói napilap előtt hárman a cenzúra végét, a szabad sajtót és a szólásszabadságot követelték, Tajvanon tucatnyi egyetemista biztosította támogatásáról a kantoniakat és állt ki a sajtószabadság védelméért, civil rokonszenvezők pedig helyenként szintén a szabad sajtót követelő transzparensekkel fényképeztették magukat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.