Brutális kegyetlenséggel gyilkolták meg
Bírógyilkosság: a főügyész és a belügyminiszter is bekapcsolódott a vizsgálatba
Viktor Psonka ukrán főügyész és Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter vasárnap Harkivba utazott, hogy személyesen tájékozódjon a kelet-ukrajnai városban családtagjaival együtt brutális kegyetlenséggel meggyilkolt bíró ügyében folyó nyomozás jelenlegi állásáról.
2012.12.16 18:57MTIA város Frunze kerületi bíróságának egyik bíráját, Volodimir Trofimovot, feleségét, fiukat és annak élettársát szombaton találták holtan a lakásukban. Mind a négy áldozatot lefejezték. A belügyminiszter közölte, hogy az elkövetők elvitték az áldozatok levágott fejeit.
A főügyész szerint a gyilkosságot előre kitervelték, és legalább két tettes követte el. Elmondta, hogy a nyomozás során a gyilkosság okaként alapvetően három verziót vizsgálnak: a bírót vagy hivatásával összefüggésben ölhették meg, vagy bérgyilkosság vagy rablás áldozatává vált. Az 58 éves férfi ugyanis külföldön is ismert numizmatikus volt, de pénzérméken kívül porcelánokat is gyűjtött.
Még vizsgálják, mi és mekkora értékben hiányzik a gyűjteményéből. A vizsgálat jelenlegi állása szerint a lakás bejárati ajtaja nyitva volt, a zárakon nem találtak erőszakos behatolásra utaló jeleket. A holttesteket Trofimov feleségének első házasságából származó fia fedezte fel. Sajtóhírek szerint a legutolsó bűncselekmény, amelyben a meggyilkolt bíró ítéletet hozott, egy gázolásos ügy volt.
Az elkövetőre az ukrán sajtó által enyhének minősített büntetést szabott ki: három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a sofőrt, aki halálra gázolt egy gyalogost. Az utóbbi hónapban főként kisebb lopási ügyekben, válási és ingatlanperekben ítélkezett. Trofimov 30 éven át dolgozott bíróként, és több mint húsz éve volt a Frunze kerületi bíróság elnöke. A nyomozásba a főügyészség és a belügyminisztérium mellett bekapcsolódott az ukrán biztonsági szolgálat is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06