Késések, törlések

Havazás miatti fennakadások a párizsi repülőtereken

Elsősorban a párizsi repülőtereken okozott fennakadásokat az első hó idén Franciaországban, amely péntekre virradóra borította el az ország északi és keleti részét.

2012.12.07 16:26MTI

A Roissy Charles-de-Gaulle és az Orly termináljain is legalább egyórás késéssel kellett számolni a délelőtti órákban, ahol a kifutópályák tisztítását már az éjjeli órákban megkezdték. A párizsi repülőtéri igazgatóság szerint a nap folyamán járattörlések is lehetségesek.
 
A Météo France előrejelzése szerint az idei első havazás után 5-10 centiméteres hótakaróra lehet az országban számítani. A meteorológiai intézet csütörtökön 37 megyében rendelt el riasztást az ország északi és délkeleti vidékén. Péntek délután már csak 17 megyében volt szükség elővigyázati intézkedésekre, az északi Nord-Pas-de-Calais megyében 5 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás. 

"A Párizs környéki régióban és az ország északi részében szinte teljesen normális a helyzet, a havazás kelet felé vonult tovább, ahol helyenként fennakadásokat okozhat" - közölte a közlekedési minisztérium, amely a legnagyobb elővigyázatosságra intette az autósokat, s azt javasolta, hogy aki tudja, halassza el az utazását. 

Péntek délután vékony hótakaró borította Párizs környékét, de a főváros belső kerületeiben szinte azonnal elolvadt a 3 centiméternyi hó. Fehér a táj Normandiában és Pikardiában is, s az előrejelzések szerint szombatra a belga és a luxemburgi határvidéken, valamint Elzászban, a Jura-hegységben és az Alpok északi részén is vastag hótakaró alakul majd ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.