Kötelességük megvédeni a polgárokat
A Mazsihisz támogatja Izrael önvédelmi lépéseit
A jeruzsálemi kormány vezetőinek nemcsak joguk, hanem kötelességük is, hogy mindent megtegyenek állampolgáraik védelmére, és a rendelkezésükre álló katonai erőt a szükséges mértékben felhasználják a további támadások megelőzésére.
2012.11.15 19:07MTIAz izraeli légierő mintegy száz gázai övezeti célpontra mért légicsapást csütörtökre virradó éjjel, és az övezetben tevékenykedő palesztin szélsőségesek is nagyjából ugyanennyi rakétát lőttek ki Izrael területére. A második napja tartó fegyveres konfliktusban három izraeli és tizenhárom palesztin halt meg. A konfliktusról szólva a Mazsihisz közleménye úgy fogalmaz, hogy a zsidó állam az elmúlt időszakban "messzemenő türelmet" tanúsított, amikor nem indított általános támadást a tűzfészkek elfojtására, holott "minden népnek joga van az önvédelemre, amelyet nemcsak az ősi törvények, hanem a nemzetközi jog normái is biztosítanak".
A dokumentumban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége részvétét fejezi ki az ártatlan civil áldozatok hozzátartozóinak, és felkéri a magyar kormányt, támogassa Izrael önvédelmi harcát, tegyen meg mindent, hogy a Hamasz terroristái haladéktalanul fejezzék be az emberiség elleni bűntetteiket.
"A magyar zsidóság elítéli a Dél-Izraelt ért újabb tömeges rakétatámadást, amely lehetetlenné teszi a normális életet, veszélyezteti az ott élők életét, és menekülésre kényszeríti a lakosságot" - olvasható a közleményben, amelynek megállapítása szerint a békés egymás mellett élést "az elmúlt években a gázai övezetben hatalomra jutott gyilkosok" akadályozzák meg, akik újabb és újabb támadásokat intéztek a civil lakosság ellen.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint a csütörtöki - több száz rakétával indított - támadást az tette lehetővé, hogy "a halál kufárjai - elsősorban az iráni teokrata rendszer" rakétákkal látja el a terrorszervezeteket. A közleményben arra is kitérnek, hogy az utóbbi hetekben minden indok nélkül Izrael ellen intézett támadások során csak a fejlett védelmi eszközöknek és a szerencsének köszönhetően kerülték el, hogy a konfliktus sok polgári áldozatot követeljen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06