Emberéletet is követelt a katasztrófa
Erős földrengés rázta meg Mianmar északi részét
Erős földrengés rázta meg vasárnap reggel Mianmar északi részét, a helyi média szerint legalább hat halálos áldozata van a földlökésnek, és károk is keletkeztek.
2012.11.11 08:22MTIAz amerikai földtani intézet szerint a 6,6-os erejű földmozgás fészke az ország második legnagyobb városától, Mandalajtól mintegy 60 kilométerre északnyugatra fekvő Svebo település közelében volt, viszonylag sekély, 10 kilométeres mélységben.
Az első földlökést több, ugyancsak erős rengés követte. A najpjidói meteorológiai szolgálat 6,8-as fokozatúra tette a földrengés erejét. Az epicentrumhoz közeli településeken károk keletkeztek. Összedőlt egy, az Iravádi folyón átívelő, épülőfélben lévő híd, négy építőmunkást temetve maga alá.
A hídomlásban 25-en megsérültek. Egy helyi hírportál szerint Kjaukmjaungban romba dőlt két buddhista kolostor, a romok alatt két ember vesztette életét. Svebo városában egy kolostor hatalmas betonkapuja szakadt le, és több szoborban keletkeztek károk egy másik buddhista pagodában. Károkról érkeztek hírek Mogok városából, ahol ugyancsak ősrégi buddhista szentélyek szenve
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06