Útvonalak iránt érdeklődtek
Lehallgatási botrány Szerbiában
A szerb kormány miniszterelnök-helyettese szerint az előzetes rendőrségi vizsgálatokból kiderül, hogy Tomislav Nikolic államfő és az ő mozgásáról akartak információkat begyűjteni azok, akik lehallgatták telefonjaikat.
2012.11.05 12:13MTIAleksandar Vucic egy szerbiai tévének nyilatkozva azt mondta, hogy a lehallgatási botrány gyanúsítottjai - akiknek kiléte egyelőre nem ismert - azoknak az embereknek a listáját akarták megszerezni, akikkel ő és az államfő beszélt telefonon. Magyarázata szerint a híváslistából megtudhatták, hogy ők éppen hol tartózkodnak.
"Valakinek sokkal fontosabb volt a mozgásunk, mint az, hogy kikkel beszélünk" - idézte a Politika című napilap Vucicot.
A rendőrség egyelőre nem derített fényt arra, hogy a belügyi szervek miért és kinek az utasítására hallgatták le Nikolic és Vucic telefonját. Azt sem erősítette meg, hogy a politikusok mozgását akarták nyomon követni, de a belgrádi sajtóban vezető hír hétfőn az elnöki autókonvojjal a múlt pénteken történt eset. A lapok arról írnak, hogy a belügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselője terepjárójával többször akadályozta az elnöki konvoj útját a Belgrád-Nis autópályán. Az elnöki hivatal vasárnap este megerősítette, hogy "incidenst" történt, de részletekbe nem bocsátkozott.
Emlékezetes, hogy Zoran Djindjic miniszterelnök elleni halálos merénylet előtt három héttel, 2003. február 21-én a Belgrád-Újvidék autópályán egy férfi teherautójával állta útját a miniszterelnöki autókonvojnak. Csak később, a Djindjic-merénylet után derült fény arra, hogy ez nem közúti baleset, hanem merényletkísérlet volt: a gyilkosságot elkövető zimonyi bűnszövetkezett egyik embere, a Bagzi alvilági néven ismert bűnöző vezette a teherautót. A konvoj útvonaláról a titkosszolgálat emberei tájékoztatta a bűnbandát.
http://www.politika.rs/rubrike/Politika/Da-li-neka-strana-sluzba-moze-da-nas-prisluskuje-a-da-mi-to-i-ne-pohvatamo-Kakvi-su-danas-uredjaji-mislim-da-je-i-to-moguce-ocenio-potpredsednik-Vlade-Aleksandar-Vucic.lt.html
http://www.blic.rs/Vesti/Politika/351338/Nikolic-imao-incident-na-autoputu
http://www.novosti.rs/vesti/naslovna/aktuelno.291.html:404521-Dzipom-na-predsednika-Tomislava-Nikolica
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06