Zárva maradnak az iskolák
Sandy hurrikán: újabb kórházat ürítettek ki New Yorkban
Újabb kórházat ürítettek ki New Yorkban, és bár lassan normalizálódik az élet a Sandy poszttrópusi ciklon pusztításai után, az iskolák ezen a héten zárva maradnak.
2012.11.01 07:36MTIA Bellevue Kórházban ápolt mintegy ötszáz beteget egy másik létesítménybe kellett átszállítani helyi idő szerint szerdán este, miután a klinika áramellátását biztosító tartalék generátorok felmondták a szolgálatot - jelentette a The New York Times. Előzőleg a New York-i Egyetem klinikájáról kellett kiköltöztetni az összes beteget, mert elromlott a tartalék áramforrás. Michael Bloomberg polgármester az iskolák zárva tartásával kapcsolatban elismerte, hogy mindez súlyos kényelmetlenségeket okoz a szülőknek.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az intézkedésre biztonsági okokból volt szükség. Utalt arra, hogy a város több körzetében még nem állt helyre az áramszolgáltatás és a nyilvános közlekedés sem. Bloomberg korlátozó intézkedéseket jelentett be az autóközlekedés számára is. Elrendelte ugyanis, hogy New York központjában, Manhattanben csak olyan autók közlekedhetnek, amelyekben legkevesebb három utas tartózkodik.
A polgármester szerint a rendeletre azért volt szükség, hogy megkönnyítsék az ingázók helyzetét. Az intézkedést megelőzően Manhattant szerdán valósággal elárasztották az autók, a "szupervihar" utáni első munkanap ugyanis szinte mindenki gépkocsival igyekezett eljutni munkahelyére. Ebből kiindulva Bloomberg közölte: Manhattanbe egyelőre csak azokat az autókat engedik be, amelyekben legalább három személy van. A polgármester ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy New Yorkban néhány napon belül teljes mértékben normalizálódik az élet.
Az illetékes hatóságok bejelentették, hogy csütörtöktől újra üzemel a New York-i LaGuardia repülőtér. A John F. Kennedy, valamint a New Jersey-i Newark nemzetközi repülőterek már szerda reggeltől fogadtak, illetve indítottak járatokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06