Sandy hurrikán
Obama: a lakosság kövesse a helyi hatóságok utasításait
A helyi hatóságok utasításainak követésére szólított fel a Sandy hurrikán kapcsán az amerikai elnök hétfőn, miután találkozott a szövetségi polgári védelem (FEMA) és katasztrófa-elhárításban érintett minisztériumok vezetőivel.
2012.10.29 19:16MTIA Sandy hurrikán elleni védekezés eszközeit előkészítették, de fontos, hogy a lakosság kövesse a mentést irányító helyi hatóságok utasításait - jelentette ki Barack Obama. Hangsúlyozta: azok, akiket felszólítanak az evakuálásra, kövessék az utasítást, máskülönben veszélybe sodorják azokat is, akik részt vesznek a mentésben.
Az elnök szerint a hurrikánnak, amelynek központja az előrejelzések szerint helyi idő szerint keddre virradóra éri el a keleti partvidéket, katasztrofális következményei lehetnek. Megelégedettségét fejezte ki a katasztrófa-elhárítási előkészületekkel, valamint a szövetségi, az állami és a helyi hatóságok előzetes koordinációjával kapcsolatban. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a vihar huzamosabb ideig tartó áramkimaradást és közlekedési nehézségeket is okozhat, és a problémák elhárítása több napig is elhúzódhat.
Obama kijelentette: jelenleg nem foglalkoztatja, hogy a vihar milyen befolyással lesz a jövő heti amerikai elnökválasztásra, inkább az aggasztja, hogy az milyen hatással lesz a családokra, a mentésben részvevőkre és a gazdaságra. Az elnök egységre és együttműködésre szólította fel az amerikaiakat.
Barack Obama, aki vasárnap este Floridába utazott kampányolni, lemondta beütemezett kortesbeszédeit és hétfőn visszatért a Fehér Házba. Republikánus kihívója, Mitt Romney egy hétfői reggeli ohiói fellépés után ugyancsak töröltette az elkövetkező két napra Wisconsinban, Iowában és Floridában tervezett kampányszerepléseit. Ezek az államok ugyan távol esnek a vihar várható vonulási irányától, de szóvivője útján a volt massachusettsi kormányzó is azt hangoztatta, hogy most összefogásra van szükség.
A Sandy miatt - amely a karibi térségben 66 emberéletet követelt - kilenc amerikai államban és a szövetségi fővárosban is szükségállapotot hirdettek. Tizenkétezer repülőjáratot töröltek, a térség nagyobb városaiban szünetel a tömegközlekedés, és a keleti parton nem járnak a vonatok. A térségben a közhivatalok és az iskolák zárva tartanak. A régió olajfinomítóinak kétharmadában felfüggesztették a termelést.
A vihar az Egyesült Államok legsűrűbben lakott területén, mintegy 1600 kilométer szélességben halad át, és hatásai mintegy 50 millió embert érinthetek. Az előrejelzések szerint akár 10 millióan maradhatnak áram nélkül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06