"Búcsúztassuk el a nyugdíjas nagypapát"
Putyin ellen tüntetőket vittek el a rendőrök az államfő születésnapján
Míg hívei egymást felülmúlni igyekeznek a 60. születésnapját ünneplő orosz államfő köszöntésében, ellenzői közül többeket elvittek a rendőrök egy vasárnapi moszkvai akcióról.
2012.10.07 18:04MTIA Roszagit elnevezésű szervezet Búcsúztassuk el a nyugdíjas nagypapát elnevezéssel hirdette meg akcióját, amelyre azonban nem kapott engedélyt. Oroszországban hatvan év a nyugdíjkorhatár a férfiak esetében.
A lenta.ru hírportál jelentése szerint a hatóság képviselői szinte azonnal elvitték az elnöki hivatal szomszédságában mindazokat, akik a szervezők felhívására "a nyugdíjas években szükséges használati tárgyakkal" megjelentek az Iljinszka téren.
A Szlon (Elefánt) című internetes újság munkatársa egy gereblyével, egy másik résztvevő a Putyin ellen fellépő Pussy Riot együttest jelképező három színes maszkkal, Vagyim Korovin, a Roszagit alapítója pedig egy csíkos börtönruhával jelent meg, amelyre Putyin nevét varrták. Rajtuk kívül az állami Ria Novosztyi újságíróját is lefogták a rendőrök.
A slon.ru portál közölte, hogy Taganrogban botrányt keltett, hogy a települési önkormányzat oktatási bizottsága még szeptember végén felszólította az iskolákat, hogy 100 gyermekrajzot készíttessenek a kormányzó Egységes Oroszország párt ifjúsági szervezete, a Molodaja Gvargyija (Ifjú Gárda) Vlagyimir Putyint köszöntő akciójára.
Az Ifjú Gárda honlapján elhelyezett videoköszöntőben csinos fiatal lányok kívánnak boldog születésnapot a 60 éves orosz államfőnek. A Kreml által alapította Nasi mozgalom Moszkva egyik elit szórakozóhelyén, a Barbados klubban Negyedik ciklus címmel tart esti összejövetelt, minthogy a májusban megkezdődött harmadik elnökség után még egyet kíván az államfőnek.
Észak-Oszétiában 4150 méter magasra, a Kaukázus egyik még névtelen csúcsára feszítették ki az orosz államfő 24 négyzetméteres fotóját. A köztársasági hegymászó szövetség elnöke azt is hírül adta, hogy a csúcsot Vlagyimir Putyinról szeretnék elneveztetni. A Gazprom televíziója, az NTV úgynevezett emberközeli riportműsort készített a jubiláló államfőről, és azt is hírül adta, hogy külföldről és belföldről egyaránt özönlenek a Putyinnak címzett üdvözlő táviratok.
Dmitrij Medvegyev kormányfő a köszöntésen kívül egy könyvritkaságot ajándékozott Putyinnak: Alekszandr Benua orosz festő, művészettörténész, kritikus 1910-ben írt könyvét a Szentpétervár közelében fekvő Puskinóban lévő Carszkoje Szelóról.
Bírálói gyakran nevezik a május 7-én harmadszorra is államfőnek beiktatott politikust Putyin cárnak.
(Források:
www.lenta.ru /news/2012/10/07/happybdayinmoscow
www.slon.ru/fast/russia/v-taganroge-u-shkol-trebovali-detskie-risunki-k-yubileyu-putina-835746.xhtml
www.mger2020.ru/nextday/2012/10/07/39219
www.nashi.su/news/37836)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06