A Forradalmi Gárda bejelentése szerint
Irán kipróbált egy új föld-levegő rakétát
A Forradalmi Gárda iráni elitalakulat bejelentette hétfőn, hogy sikerrel kipróbálta egy új, közép-hatótávolságú föld-levegő rakétát, amely 50 kilométeres távolságból is képes megsemmisíteni egy ellenséges repülőgépet.
2012.09.25 08:44MTIA Raadnak elnevezett légvédelmi rendszer részeként hadrendbe állított Taer-2 nevű rakétát Iránban gyártják, és "fejlettebb", mint a Buk nevű orosz rakéta - tette hozzá a gárda közleményéhez a FARS sajtóügynökség. A rakétát egy teheráni katonai díszszemlén mutatták be pénteken.
Ali Fadavi tengernagy, a Forradalmi Gárda tengerészgyalogságának parancsnoka beszámolt arról, hogy a rakétát kipróbálták vasárnap egy haditengerészeti gyakorlaton. Négy rakétával támadtak meg egy hadihajó méretű célpontot, és az 50 másodperc alatt elsüllyedt.
"Olyan rakétarendszereink vannak, amelyek lefedik a Perzsa-öböl teljes partvidékét és a (térségbeli) amerikai támaszpontokat" - mondta. Hozzátette, hogy a Forradalmi Gárda a következő hat hónapban több nagy haditengerészeti gyakorlatot tart a Hormuzi-szorosban, amelyen keresztül szállítják át a világ kitermelt kőolajának egyharmadát.
Amir Ali Hadzsizade dandártábornok, a Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka pedig elmondta, hogy Iránnak van egy úgy manőverező robotrepülőgépe, a Sahed 129, amelynek hatósugara 2000 kilométer. "Képes bomba és rakéta célba juttatására, valamint arra, hogy 24 órán át megszakítás nélkül a levegőben legyen" - idézte a Fars a tábornokot.
Irán az utóbbi hetekben - párhuzamosan azzal, hogy nő a háborús feszültség közte és Izrael között - megsokszorozta katonai erejének demonstrálását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06