A magyar nyelvű oktatás
Az RMDSZ szerint sikerült kimozdulni a holtpontról a MOGYE-ügyben
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerint kimozdult a holtpontról a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának ügye.
2012.09.23 14:45MTIBorbély László, az RMDSZ politikai alelnöke - aki maga is részt vett a péntek esti megbeszélések első szakaszában - úgy értékelte, egyelőre csak a holtpontról való kimozdulásról lehet beszélni. "Akkor lesz igazi áttörés, amikor a mostani megállapodás elemei az egyetemi chartába is bekerülnek, és megalakulnak a magyar főtanszékek" - fogalmazott.
Az alelnök szerint a mostani megállapodás híján megtörténhetett volna, hogy az egyetem román vezetői az akkreditációs követelményekre hivatkozva nekilátnak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásának. "Meg is lebegtették, hogy ha nem lesz elég tanár, ha problémák lesznek a magyar tagozattal, akkor a következő években kevesebb magyar helyet hirdetnek meg" - ecsetelte Borbély.
Az RMDSZ alelnöke azt is kiemelte, hogy megindult a párbeszéd a magyar tagozat és az egyetem román vezetése között. Ezt azért tartotta fontosnak, mert - mint említette - "a rektor és az egyetem vezetésének a merev álláspontja" közel egy éven át leállította a párbeszédet az intézmény román és magyar oktatói között.
Borbély László úgy látta, ezúttal mind az oktatási miniszter, mind a miniszterelnök ki akarta mozdítani a MOGYE-n belül megrekedt konfliktust a holtpontról. Mint felidézte, a beszélgetések elején a rektor még azt hangoztatta, hogy mindenről a szenátusnak kell döntenie. Victor Ponta miniszterelnök viszont nagyon határozottan kijelentette: szó sem lehet arról, hogy a románok döntsenek a magyar tagozat dolgairól. "Ez megadta az alaphangot" - vélekedett az RMDSZ alelnöke.
Az MTI kérdésére, hogy ki a nyertes, Borbély László azt válaszolta: "egyelőre ne kiabáljuk el a dolgokat". Szabó Béla professzor rektorhelyettesi kinevezésének a feláldozásáról elmondta: amikor még a pénteki tárgyalások előtt jelezték az egyetem magyar oktatóinak, hogy fenntartások vannak Szabó Béla személyével kapcsolatban, maguk a magyar oktatók döntöttek arról a kompromisszumról, hogy Szilágyi Tibor legyen a magyar tagozat jelöltje a rektorhelyettesi tisztségre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06