A Biztonsági Tanács tehetetlen?
A szíriai kormányt elítélő határozatot szavazott meg az ENSZ Közgyűlése
Az ENSZ Közgyűlése pénteken a szíriai kormányt elítélő, Szíriában politikai átmenetet sürgető határozatot fogadott el.
2012.08.03 20:45MTIA 193 tagállam közül 133 szavazott a Szaúd-Arábia által előterjesztett, nemzetközi jogilag nem kötelező érvényű indítvány mellett, amely "mély aggodalommal" szól az erőszak fokozódásáról Szíriában.
Sajnálattal állapítja meg a dokumentum azt is, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tehetetlennek bizonyult a szír kérdésben.
A mostani szavazás előtt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kijelentette, hogy a szíriai konfliktus mindannak a próbája, amiért a világszervezet létrejött. "Nem akarom, hogy az ENSZ elbukjon ezen a próbán" - mondta a főtitkár.
A pénteken szavazásra bocsátott dokumentum enyhébb megfogalmazású, mint eredeti változata. Megfogalmazói kivették belőle azt a részt, amely Bassár el-Aszad szíriai elnök lemondását követelte, s azt is, amely Szíria elleni szankciókra szólít fel.
A határozat végső formájában kimondja, hogy a szíriai erőszak beszüntetése érdekében az első lépést a hatóságoknak kell megtenniük.
Elítéli a dokumentum, hogy a szíriai kormány erői gyerekeket is támadnak, továbbá elítéli a "gyilkosságokat és csonkításokat, az önkényes letartóztatásokat és fogva tartást, a kínzást és a rossz bánásmódot, beleértve a szexuális erőszakot is, valamint emberek pajzsként történő felhasználását".
A határozat bírálja a szíriai hadsereget a nehézfegyverek, köztük tankok és helikopterek szaporodó használatáért, s azért, mert nem vonja vissza csapatait és nehézfegyvereit, ahogy azt Kofi Annan ENSZ-megbízott béketerve előirányozza. Követeli, hogy zárolják a damaszkuszi rendszer vegyi és biológiai fegyvereit.
A dokumentum sajnálattal állapítja meg, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa mindeddig tehetetlennek bizonyult a szír kérdésben.
Szíria ENSZ-képviselője dühösen reagált a határozatra, s fő előterjesztőit, Szaúd-Arábiát,
Katart és Bahreint "despotikus oligarchiáknak" minősítette.