Halálra dolgozták magukat
Trükköztek a sugárzási adatokkal Fukushimában
A fukushimai erőmű tisztításával megbízott cég vezetői arra próbálták rávenni a dolgozókat, hogy ólomköpenyt húzzanak a sugárzást mérő műszerekre, ezáltal kisebb sugárzási eredményeket kapjanak, derült ki egy belső megbeszélésről származó felvételből.
2012.07.23 08:00Konrád - ma.huAz erőműben dolgozóknak évi 50 milllisevertnél nagyobb sugárzást nem szabad kapniuk. De a Build-up - a cég, ami a sugárszennyezett vizet szállító csövek szigetelését végezte - vezetői úgy gondolták, a leolvadt erőmű belsejében ezt a határértéket túl gyorsan elérhetik. Az egyik vezető ezért ólomdobozokat osztott ki a dolgozóknak, hogy azzal fedjék be a dózismérőket. Az ólom hatékonyan blokkolja a sugárzást, ezért sokkal kisebb eredményeket mutattak a műszerek.
Mikor a munkások egy része nem volt hajlandó végrehajtani az utasítást, az igazgató egy megbeszélést hívott össze, amin megpróbálta rávenni a tiltakozókat, hogy használják az ólomköpenyeket. “Azt hiszem ez majdhogynem bűncselekmény” - válaszolta az egyik munkás. Ezután veszekedés tört ki, aminek során az igazgató úgy vélte, egyesek nem alkalmasak arra, hogy atomerőműben dolgozzanak, és jobban teszik, ha hazamennek és más munka után néznek. Három munkás azonnal beadta a felmondását, kilenc másik beleegyezett az ólom használatába.
Fukushima hatalmas károkat szenvedett a tavalyi földrengés és cunami során. Három reaktora leolvadt, a normális sugár-dózis több ezerszeresét engedve szabadon. Az ólomburok használatába beleegyező egyik munkás egyike azoknak a dolgozóknak, akik a legmagasabb sugárzás-dózist kapták a telepen dolgozó 5000 főből. Maga a Build-up cég is elismerte, hogy legalább egy alkalommal felhasználták az ólompajzsokat, hogy alacsonyabb sugárzási értékek jöjjenek ki. A kormány azonnali vizsgálat megkezdésére tett ígéretet.
A céget alkalmazó, és a tavalyi események miatt sokak által elítélt, az atomerőművet üzemeltető TEPCO kijelentette, nem volt tudomása ezekről az eseményekről. Az sem tisztázott még, vajon más cégek is hasonló módszerekkel dolgoztak-e. A parlament vizsgálta az erőmű katasztrófáját, ami az atomenergia történetének egyik legszörnyűbb balesete volt „teljes mértékben ember okozta katasztrófának” nyilvánította, és úgy véli elsősorban „a kormány, a szabályozók és a TEPCO összejátszása, valamint „az irányítás teljes hiánya” okozta. A Stanford Egyetem tanulmánya szerint 15 és 1.300 közötti lesz azon emberek száma, akik fukushimai sugárzás miatt halnak majd meg.
Radioaktív kocsikat állítottak meg az orosz határon
Az orosz vámosok 300 sugárszennyezett autót állítottak meg a Japán határon a fukushimai események után indított szigorúbb ellenőrzés keretében.
Olvassa tovább cikkünket >>>
Kapcsolódó írások:
- A fukusimai baleset világszerte növelheti a rákos megbetegedések számát
- Japán parlament: emberi tényezőre vezethető vissza a fukusimai atomkatasztrófa
- A fukusimai baleset óta először termel áramot egy japán atomreaktor
- Ismét engedélyezték az atomreaktor működését Japánban
- Hatalmas fukusimai szeméthegy úszott Alaszka partjaihoz