Líbia

"Liberálisok" és "iszlamisták": félrevezető a felosztás

Európai kommentátorok nem győzik ugyan hangsúlyozni, hogy a részeredmények alapján a "liberális" erők állnak az élen, ám a politikai spektrumnak vallásos és nem vallásos táborra történő önkényes felosztása félrevezető.

2012.07.16 12:38MTI
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Mint a bécsi Der Standard emlékeztetett rá, a "liberálisnak" elkönyvelt Nemzeti Erők Szövetsége (NFA) élén álló korábbi miniszterelnök, Mahmúd Dzsibril hosszú időn át Nyugaton élt. Ugyanakkor Líbia egyik legfontosabb törzséből, a varfallából származik, s mint ilyen, nem győzi hangsúlyozni, hogy az iszlámot maga is a líbiai állam egyik pillérének tekinti. Az NFA-n belül pedig számos olyan csoport létezik, amelyek nyíltan szorgalmazzák a saría (az iszlám törvénykezés) bevezetését Líbiában.

Abban, hogy a választásokon az NFA végzett az élen, szerepe volt az iszlamisták "idegenszerűségének" is. A szomszédos Egyiptommal ellentétben, ahol a Muzulmán Testvériség évtizedek óta ismert (bár többnyire betiltott) szereplője a politikai életnek, Líbiában e mozgalom nem rendelkezik lokális, ha úgy tetszik nemzeti színezettel. Márpedig egy olyan országban, ahol jelentős centrifugális erők működnek, ez sokak szemében negatívum. Nem véletlenül játszotta ki már jóval a választási kampány előtt Dzsibril a külföldi kártyát, arra panaszkodva, hogy az iszlamistákat (illetve az általuk alapított Igazságosság és Építés Pártját) külföldről, nevezetesen Katarból pénzelik.

Ez a hazafias hangütés tette lehetővé Dzsibrilnek, hogy egyáltalán össze tudja kovácsolni meglehetősen heterogén pártszövetségét. Hogy a választások után is sikerül-e egyben tartania az NFA-t, az a jövő titka. A politikai tájkép ma még meglehetősen képlékeny Líbiában. Bármelyik erő szerzi is meg a pártlisták között szétosztott 80 mandátum többségét, azzal még távolról sem tesz szert többségre a parlamentben. A 120 "független" egyéni jelölt ugyanis ideológiai szempontból fehér lapnak számít, s elsősorban helyi érdekeket fog képviselni a törvényhozásban. Annyi azonban bizonyosra vehető, hogy közülük csak kevesen fogják szorgalmazni az iszlám politikai szerepének korlátozását. A muzulmán testvérek pedig erősen bíznak abban, hogy e "független" képviselők segítségével mégis az övék lesz a többség a parlamentben.

A Líbia előtt álló feladatok, amelyek első látásra hatalmasnak tűnnek, távolról sem megoldhatatlanok - vélte a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Az olajtermelés máris havi ötmilliárd dollár bevételhez juttatja az államkasszát. A modern államapparátus létrehozásához megvannak az eszközök. A fővárosban normalizálódott az élet, megszűntek az önkényes utcai igazoltatások, ellenőrzések. Jóllehet ma is több millió fegyver van a lakosság birtokában, a bűnözés mértéke csekély, amiben nagy szerepük van a regionális milíciáknak. Ezek saját biztonsági szolgálatot és bíróságot tartanak fenn, pótolva az állami szervek hiányát.

Ami igaz Tripolira és a nagyvárosokra, az nem áll egyes vidéki régiókra. Elsősorban a hatalmas déli Fezzán tartományban folynak véres harcok a csádi és a szudáni határ közelében. Kadhafi 42 évi uralma alatt a zuvaj törzsé volt a helyi hatalom és minden gazdagság. A diktátor bukása után az Átmeneti Nemzeti Tanács viszont az elszegényedett tubu törzsre bízta a csádi határ ellenőrzését - és ezzel a jól jövedelmező csempészet felügyeletét. A lapok újraosztásának véres törzsi háború lett a következménye; a harcokban a tubuk támogatást kapnak Csádban élő rokonaiktól.

E helyi háborúnak nincs köze a belpolitikai folyamathoz, s nem jelent terhet az ország jövőjére - vélte a FAZ tudósítója. Ugyanez áll a Bengázihoz köthető autonómiatörekvésekre. E kelet-líbiai kikötővárosban, a keleti Kireneika tartomány székhelyén kezdődött tavaly februárban a líbiai forradalom, lakosai sokáig hősöknek számítottak. Ma viszont, amikor nagyobb részesedést követelnek maguknak az új államhatalomból, már csak bajkeverőknek tekintik őket.

Március 6-án a Bengáziban megalakult Kireneika Átmeneti Tanácsának ezer küldötte autonómiát követelt a Kadhafi alatt elhanyagolt keleti országrésznek. E mozgalom mögött túlnyomórészt olyan gazdag családok állnak, amelyek nagy befolyással rendelkeztek a királyság idején, amelynek Bengázi közelében volt a központja. (A monarchiát a Kadhafi vezette fiatal tisztek puccsa döntötte meg 1969 szeptemberében.)

Bár a kelet-líbiai lakosságot bosszúsággal tölti el Tripoli állandó preferálása, közülük csupán egy kisebbség csatlakozik az önrendelkezést sürgető felhívásokhoz. Az a Bengáziban rendezett nagygyűlés, amelynek résztvevői Kireneika Átmeneti Tanácsának követelése ellen tiltakoztak, jóval több embert vonzott, mint a tanács alapító ülése. A legtöbb líbiai nem kérdőjelezi meg a líbiai állam egységét, ugyanakkor annak decentralizálását szorgalmazza.

Az autonómiát követelőkhöz hasonló helyzetben vannak a radikális iszlamisták. Amikor az Anszar as-Saría néven fellépő fegyveres szalafisták a saría bevezetéséért tüntettek Bengáziban, helyi aktivisták gyorsan szétzavarták őket. Utóbbiak transzparensei azt hirdették, hogy "Líbia nem Afganisztán".

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.