Ez lesz a következő turistaparadicsom?
Milliárdokat fektetnek a tibeti turizmusba
Nemzetközi turisztikai város és 22 mintafalu létrehozásával akarják elősegíteni Kínában a tibeti turizmus fejlesztését, amelyre több mint 400 millió jüant (14,5 milliárd forintnak megfelelő összeget) különített el a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartomány kormányzata.
2012.06.25 19:12MTITibet délkeleti részét, a Lhászától körülbelül 200 kilométerre lévő Nyingcsi prefektúrát - ahol nagy területeket borítanak érintetlen erdőségek, havas hegyek, folyók és legelők - a szakemberek és a vállalkozók potenciális turistaparadicsomként tartják számon.
A kuangtungi tartományi kormányzat négy megyét jelölt ki a fejlesztés helyszínéül. Közülük a prefektúrával azonos nevű Nyingcsi megyében nemzetközi turisztikai várost kívánnak létrehozni mintegy 2 milliárd jüanos (72 milliárd forintos) - kormányzati, illetve vállalati - beruházással - tájékoztatták a kínai sajtót a helyiek.
Három éven belül 22 további mintafalu megépítésére készülnek, egyenként 4,5 millió jüanos (163 millió forintos) ráfordítással. A cél, hogy a körülményeket alkalmassá tegyék arra, hogy a helyi lakosság - amolyan falusi turizmus keretében - családi vállalkozásban, szállást, étkezést biztosíthasson a kirándulóknak, és ezáltal jövedelemhez jusson.
A tibeti turisztikai hivatal adatai szerint az év első öt hónapjában Tibetet 1 millió 450 ezer látogató kereste fel, vagyis közel 26 százalékkal több, mint az előző év ugyanazon időszakában. Közülük 1 millió 420 ezren voltak a belföldi turisták.
A hivatal az idén 10 millió turistára és 12 milliárd jüan (434 milliárd forint) bevételre számít. 2011-ben csaknem 8,5 millió hazai turista és 271 ezer külföldi kereste fel a "világ tetejét".
A kínai polgári légi felügyelet és a tibeti kormányzat júniusban állapodott meg arról, hogy a légitársaságokat arra ösztönzik, indítsanak több járatot Lhásza és Hongkong között. Jelenleg hat légitársaságnak 32 járata üzemel Tibetben, de közülük csak egy külföldi: Nepál fővárosába, Katmanduba vezet. A közeli tervekben szerepel Dél-Korea és Japán bekapcsolása a hálózatba.
Előrejelzések szerint Tibet 2015-re évi 15 millió turistát fogadhat. A térségben jelentős infrastrukturális beruházások folynak, csak az elmúlt évben csaknem 5 ezer kilométer új autóút épült és elkészült Tibet első autópályája is, amely Lhászát köti össze a Gonggar repülőtérrel.
A külföldiek Tibetbe utazását Kínában külön szabályozzák, nem ritkán korlátozásokat vezetnek be. A beutazáshoz engedélyre, utazási irodai kapcsolatra, és több helyszín esetén rendszerint bérelt autóra és idegenvezetőre van szükség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06