Együtt nézték a tizenegyeseket

Obama Merkellel és Cameronnal drukkolt a BL-döntőn

Barack Obama amerikai elnök Angela Merkel német kancellárral és David Cameron brit miniszterelnökkel nézte végig szombaton Camp Davidben, a G8 országok csúcstalálkozójának helyszínén a BL-finálét eldöntő büntetőrúgások televíziós közvetítését.

2012.05.20 08:31MTI

A német és a brit vezető már előre jelezte, hogy meg akarja nézni a Bayern München és a Chelsea összecsapását, és a mérkőzés idején hiányozni fog a tanácskozásról.

Egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes szerint Obama meg nem nevezett más vezetők társaságában a Camp David-i elnöki pihenőhely főépületében csatlakozott Merkelhez és Cameronhoz. Korábbi tájékoztatás szerint a két vezető a vetítőteremben készült a meccs megtekintésére, de szurkolói szenvedélyük kielégítéséhez nem lett volna szükség másra, mint egy kábelhálózatra kötött tévékészülékre, mert az összecsapást az amerikai közönségnek a Fox sportcsatornája is élőben közvetítette.

Az amerikai forrás szerint a vezetők kifejezték együttérzésüket Merkelnek, amikor ő lehangolt lett a német csapat veresége miatt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.