A lemondását követelik
Plágiummal vádolják a román oktatási minisztert
Plágiummal vádolja Ioan Mang román oktatási minisztert az ellenzéki román Demokrata Liberális Párt (PDL), amely a tárcavezető lemondását követeli.
2012.05.09 16:21MTIA plágiumgyanút először a Romania libera című román napilap fogalmazta meg. Az újság közzétett egy háromoldalas dolgozatot, amelyet Mang a Nagyváradi Egyetem szaklapjában közölt. Ebben a tanulmányban az újság szerint több olyan rész van, amely szó szerinti közlése egy másik, külföldön készült dolgozatnak anélkül, hogy a forrásra való hivatkozás szabályosan történt volna.
Szerdán Emil Boc, a PDL elnöke sajtótájékoztatón mutatta be a dolgozatot, amely szerinte "százszázalékos" plágium. Boc szerint Mang átvette szinte teljes egészében japán kutatók tanulmányának a szövegét úgy, hogy kihagyott két grafikont, valamint a források listájáról három szerzőt, és más címet adott a saját dolgozatának.
A tárcavezető szerint megalapozatlanok a vádak, úgy véli, hogy az ellenzékbe szorult PDL így akar politikai tőkét kovácsolni.
A Victor Ponta miniszterelnök által javasolt kormányban Mang már a második oktatási miniszter, akinek személye körül vita merül fel. Ponta ugyanis eredetileg Corina Dumitrescut, a Dimitrie Cantemir román magánegyetem rektorát javasolta tárcavezetőnek. Róla azonban kiderült még az új kormány beiktatása előtt, hogy meghamisította életrajzát. Beírta ugyanis, hogy a Stanford Egyetemen végzett, miközben kiderült, hogy csak egy kurzuson vett részt az amerikai egyetemen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06