Külföldi sajtó Magyarországról
A Frankfurter Allgemeine Zeitung írása a kettős nemzetfogalomról
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a magyar nemzetfogalomról közölt elemzést szombati számában.
2012.05.05 16:12MTIGeorg Paul Hefty, a FAZ Magyarországgal rendszeresen foglalkozó rovatvezetője A kettős nemzetfogalom című írásában egyebek között úgy vélte, hogy Magyarország még meg nem birkózott az 1920-as trianoni és az 1947-es párizsi békeszerződés következményeivel. Ez mutatkozik meg a kettős nemzetfogalomban. Az új magyar alkotmány is kettős értelemben használja a nemzet kifejezést; egyszer az államnemzet, másszor a kultúrnemzet jelentést tulajdonítja neki - fejtette ki.
Hozzátette: "Magyarország nem tud lemondani a nemzetfogalom tág meghatározásáról, és nem tudja beérni azzal, hogy a fogalmat korlátozottan, az országhatáron belül élő lakosságra vonatkozóan használja. Ehhez egyrészt túl nagy a szomszédos államokban élő magyar kisebbségek aránya, másrészt az évtizedes, helyenként évszázados szembenállás miatt nem elég nagy a fogadókészség az ottani többségi lakosság részéről". Ugyanakkor az EU "világosan elhatárolt állami hatáskörökre épül", a "nemzetek és a nemzeti kérdések visszaszorítását" célzó törekvésbe pedig nem illik bele a "határokon átívelő aggodalom a szomszédos országokban élő lakosságrészek iránt", vagy éppen "a saját állampolgárság megadása" más országok lakosainak.
Kifejtette: mindenekelőtt baloldali és liberális politikusoknak nehéz megértést tanúsítani a számukra "nacionalistának" tűnő erőfeszítések iránt. Számukra a "nacionalisták rendbontók vagy hamisan éneklők az európai hangversenyben". Orbánnak "és nemzeti konzervatívnak minősített kormányának ezért eleve kevés barátja van az EU-ban", ebben a helyzetben pedig a kormányzás "részleteit érintő kritikák némelyike csupán akadékoskodás".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06